Kívül tágasabb

George Clooney ágyba vitte Cindy Crawfordot

2013.01.13. 06:53, Kívül tágasabb , komment

Mi több, ha ez nem lenne elég, egy ágyban Cindy Crawford férjével, és ha ez sem lenne elég, a szupermodell egy ágyban Clooney barátnőjével, Stacy Keiblerrel – mindezt a felelős alkoholfogyasztás jegyében.

cím_56.jpg

Nem ittuk egyszerűre magunkat tegnap este, be is bizonyítjuk rögtön a belinkelt videóval. A történet 2012 márciusában kezdődött, amikor George Clooney bejelentette, hogy csatlakozik azon sztárok egyre hosszabb sorához, akik saját italmárkával lépnek ki a piacra.

Szemben azonban a főképpen a borpiacra betörni akaró hírességekkel (róluk részletesebben egy kicsit lejjebb), Clooney a tequila mellett tette le a voksát és hozta létre a Casamigos márkát a vendéglátóiparban érdekelt Rande Gerberrel közösen.

Clooney és Gerber.jpg

Ezen a ponton válik érthetővé Cindy Crawford megjelenése a reklámfilmben, a szupermodell ugyanis civilben Rande Gerber felesége. A jópofa kis egypercest egyébként George Clooney találta ki (Az Argo-akcióval producerként Oscar-díjra jelölt Grant Heslov rendezte meg), a márkát pedig a következő hetekben tervezik bevezetni az amerikai piacra.

Crawford és Keibler.jpg

„Nem hiszem, hogy az összes szabályt betartjuk majd. Olyan italt gyártunk, amit szeretünk és fogyasztunk is, másoknak is tetszik majd. A termék önmagáért beszél" – nyilatkozta Rande Gerber.

Ami pedig a poszt elején megígért további sztárvállalkozásokat illeti, íme, néhány nem kis név, akik tavaly jelentették be, hogy beszállnak az alkoholbizniszbe (természetesen a teljesség igénye nélkül).

Richard Gere

A színész májusban tudatta, hogy saját bormárkával lépne a piacra. Egészen pontosan a toszkán Tenuta San Filippo (Montalcino) árul a színész nevével fémjelzett vörösbort. Elsőként egy 2007-es, Bedford Post névre keresztelt vörösbor kerül a piacra.

Fergie

A The Black Eyed Peas énekesnője is tavaly jött rá, hogy nem tud élni saját bor nélkül. A nem túl eredeti Ferguson Crest névre keresztelt márka (melyet apjával, Pat Fergusonnal közösen irányít) égisze alatt cabernet, shiraz és kétfajta viognier is a piacra kerül.

Drew Barrymore

Drew Barrymore.jpg

A színésznő Barrymore Pinot Grigio néven hozta forgalomba első borát, és meglehetősen jó fogadtatásban részesült. Olyannyira, hogy nyáron a neves francia megmérettetésen, a Le Challenge International du Vin-en aranyérmes lett.

Leo Messi

Végül egy kakukktojás, hiszen a Barcelona argentin válogatott labdarúgója csupán a nevét adta szülőhazája egyik neves pincészetének. A Bodega Valentin Bianchi pedig már elő is állt a Leo márkával.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása