Ismerős a jelenet: a család tagjai bontogatják az ajándékokat karácsonykor, egy-két kényszeredett mosoly is becsúszik, amikor olyasmi kerül elő, ami tulajdonképpen nem tetszik – ezek általában vagy a szekrényben végzik, vagy más ünnepi alkalomkor „újrahasznosulnak".
A karácsonyi ajándékozási láz egyik komoly hátulütője az a rengeteg, gyakorlatilag kidobott pénz, amit olyan ajándékokra költöttünk, aminek a megajándékozott valójában nem örül.
Nem kis összegről van szó, Nagy-Britanniában például csak idén 2,1 milliárd fontot (756 milliárd forintot) költöttek később csalódást okozó ajándékokra. Az első háromban a ruhanemű (30 százalék), a szépségipari termékek (29) és a bizsuk, csecsebecsék (19) szerepelnek.
A Gumtree.com hirdetésekkel foglalkozó oldal felmérése szerint egy átlag brit felnőtt két nemszeretem ajándékot kapott idén karácsonykor, 43,50 font (15 600 forint) értékben.
A barátok rosszul döntenek
Érdekes az is, hogy kitől kapunk a leggyakrabban nem kívánt ajándékot. A lista élén a barátok állnak (19 százalék), elgondolkodtató módon a második helyen az édesanyák állnak (11 – miközben az anyósok 9 százalékkal a lista negyedik helyét foglalják el) és a kollégák a harmadikok (10).
Nem meglepő, hogy a britek kétharmada még véletlenül sem vallaná be, ha valami nem tetszik neki (szerintünk a magyarok ilyen szempontból még szemérmesebbek, de kíváncsian várjuk a tapasztalatokat, véleményeket).
Irány a szekrény mélye!
Mi lesz ezeknek az ajándékoknak a sorsa? Nos, minden ötödik a szekrény mélyén végzi, 22 százalékot nemes egyszerűséggel továbbpasszolnak valakinek, míg 2 százalékot egész egyszerűen kidobnak.
Az internetes korszak egyik előnye, hogy a felnőttek közel fele valamelyik erre szakosodott netes oldalon próbálja meg értékesíteni az ajándékot. Aztán a befolyó pénzt valami olyasmire költi, aminek tényleg örül.
A kommentekben ezúttal is örömmel várjuk a saját tapasztalatokat, ti kaptatok-e idén nemszeretem ajándékot, és mi lesz ezeknek a sorsa?