Kívül tágasabb

Újabb politikusi abortusz- és szexbotrány

2012.11.18. 07:00, Kívül tágasabb , 4 komment

Kevés szánalmasabb (felháborítóbb) dolog létezik annál, mint amikor egy politikusról kiderül, hogy bort iszik és vizet prédikál. Ezúttal egy abortuszellenes amerikai republikánus képviselőről derültek ki csúnya dolgok.

Scott DesJarlais.jpg

Az amerikai kongresszusban Tennessee-t képviselő Scott DesJarlais válóperi tárgyalásán volt kénytelen elismerni, hogy ő és felesége „közös megegyezéssel" döntöttek két esetben is az abortusz mellett.

A válóper még 2001-ben zajlott és most a politikai ellenfél Demokrata Párt hozta nyilvánosságra (ezzel már sikertelenül próbálkoztak a november 6-i választások előtt is).

A republikánus politikus különösebb megerőltetés nélkül nyerte a voksolást, annak ellenére, hogy akkor már nyilvánosságra kerültek olyan hírek, melyek szerint az orvosként dolgozó Scott DesJarlais korábban abortuszra bíztatta egyik páciensét, akivel szexuális kapcsolata volt.

A helyzetet sajátosan árnyalja, hogy a republikánus politikus programjában (pártjához hasonlóan) egyebek mellett a művi terhesség-megszakítás ellen lép fel. Scott DesJarlais azt állítja, ő csupán arra próbálta rávenni a hölgyet, ismerje el, nem várandós.

Scott DesJarlais saját oldalán azt vallja: „Minden életet becsülni és óvni kell. Életpártiak vagyunk."

"Közös döntés volt"

A politikus vallomása szerint volt felesége első terhességét azért szakították meg, mert olyan gyógyszert szedett, amely veszélyeztethette a magzatot. A második abortusz oka kapcsolatuk megromlása volt.

„A dolgok nem működtek túl jól köztünk, és ez egy közös döntés volt. Nem gondolom, hogy bármelyikünknek is könnyű lett volna. Nagyon nehéz és rossz döntés volt, és úgy vélem, mindkét oldal alighanem bánja is" – jelentette ki Scott DesJarlais.

A politikus első felesége korábban támogatta a periratok nyilvánosságra hozatalát, bár ügyvédjén keresztül azt nyilatkozta, nem volt elég ideje alaposan átnézni őket, így nem is fűzne hozzájuk semmilyen megjegyzést.

Több viszonya is volt

A válóperes iratok tanúsága szerint Scott DesJarlais korábban több munkatársnőjével is megcsalta a feleségét, köztük egy laboratóriumi technikussal a kórház karácsonyi partiján.

A perirat más pontjain pedig az olvasható, hogy a republikánus politikus több páciensével is viszonyt kezdett, mielőtt gyógyszereket írt volna fel nekik.

Egyébként mindkét lépés Tennessee állam etikai törvényeinek megsértését jelenti.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása