Miután a néhai Michael Jackson családjának egyik fele folyamatosan harcban áll a másikkal (ez persze nem meglepő, hiszen évtizedek óta így van), arra gondoltunk, körbenézünk kicsit, és felelevenítünk néhány legendásan rossz kapcsolatot. Akad, amelyik majdnem testvéri barátságból lett gyűlölet, és olyan is, ahol az utálat első látásra működött.
Kezdjük talán a (külföldi!) politikával (és ezzel gyorsan tudjuk is le...): a viktoriánus korszak két meghatározó politikusa volt Nagy-Britanniában Benjamin Disraeli és William Gladstone. Előbbi 1868-ban, majd 1874-1880 között volt miniszterelnök, mindkét alkalommal utóbbi követte a poszton (így már azért érthetőbb a dolog, nem?). Gladstone három részletben összesen nyolc évig volt kormányfő.
Egymással folytatott, gyakorlatilag a gyűlölködésig fajuló harcuk legendás volt. Benjamin Disraeli egyik leghíresebb mondása vetélytársáról: „Ha Gladstone beleesne a Temzébe, az balszerencse lenne; ha valaki kimentené, az szerencsétlenség".
John Lennon és Paul McCartney
De hagyjuk is a politikát (mielőtt felmerülnének magyar nevek is...), és lépjünk tovább a zeneiparba, ahol bőven van miből válogatni. Kezdjük a legnagyobbakkal: miközben minden idők egyik legjelentősebb szerzőpárosa voltak, a Beatles 1970-es feloszlása után a nyílt színen is kitört a már egy ideje a színfalak mögött zajló háborúskodás John Lennon és Paul McCartney között.
Volt itt minden, pereskedés (Paul McCartney 1970. december 31-én perelte be a többieket, mivel még 1967-ben aláírtak egy tíz évre szóló együttműködési szerződést), üzengetés dalokban, és interjúkban. John Lennon például azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak 1971 januárjában, hogy Brian Epstein halála után „Paul mintegy atyáskodni kezdett felettünk, és úgy vélte, hálásnak kéne lennünk azért, hogy működteti a Beatlest. Azonban ha objektíven visszatekintek, megállapíthatom, hogy saját magért tette. Miattam strapálta volna magát? Ugyan."
Ami a dalokat illeti, mindketten kivették a részüket az üzengetésből: McCartney a Too Many People-lel, amiben azzal vádolja Lennont, hogy ő szakította szét a Beatlest, Lennon pedig a még ennél is rondább How Do You Sleep?-pel, ami teljesen egyértelműen McCartney-ról szól.
Kevéssel John Lennon halála előtt többé-kevésbé kibékültek, később erről Paul McCartney azt mondta: „Bármilyen rondaságokat is mondott John rólam, végül az orrára csúsztatta a szemüvegét és azt mondta: 'Szeretlek'. Én ebbe kapaszkodom".
Axl Rose és Slash
Annyi mindent leírtak már a Guns' N' Roses két vezéregyénisége közötti viszályról is, hogy köteteket lehetne megtölteni vele. Az énekes Axl Rose kétségtelenül öntörvényű figura, akivel nem lehet egyszerű együtt dolgozni (elég lenne csak megkérdezni az elmúlt 15 év különböző Guns 'N' Roses formációiban szerepelt zenészeket), és egy idő után nem is ment a gitáros Slashnek sem. Bár rengeteg rajongó reménykedik a mai napig az újraegyesülésben, sok valós reményt nem fűzhetnek hozzá, lévén legutóbb a Rock'n'Roll Hall of Fame beiktatáskor sem sikerült összehozni a csapatot.
Robbie Williams és Gary Barlow
Teljesen más zenei stílus, de az utálat hasonló, kis különbséggel. Amikor Robbie Williams otthagyta a 90-es évek egyik legsikeresebb fiúbandáját, nemes egyszerűséggel csak az „önző, hülye, kapzsi" jelzőkkel illette Gary Barlow-t. A Take That azóta újjáalakult.
Bee Gees
Különleges helyzet volt a Bee Gees-é, hiszen testvérekről van szó, akik állandó belső viszálya majdnem olyan híres volt, mint amilyen sikeres a zenéjük. Amikor Robin Gibb idén elhunyt, testvére, Barry a következőket mondta: „Csak a jóég tudja, mennyit vitatkoztunk. Egészen az utolsó pillanatig képesek voltunk összeveszni, ami most már semmit sem jelent... Ha akadnak viszályok az életedben – számold fel őket!"
Frank Sinatra és Marlon Brando
Ha vannak a zenészeknél érzékenyebb és sértődékenyebb emberek, akkor azok alighanem a színészek. Ékes példája ennek Frank Sinatra (aki ráadásul mindkettő volt) és Marlon Brando legendás gyűlölködése. A Guys and Dolls (a magyar cím a rémes Macsók és macák, úgyhogy ezt inkább hagyjuk) című filmben játszottak együtt (négyszeres Oscar-díj jelölés és két megnyert Golden Globe-díj).
Frank Sinatra nem szépítgette, Mr. Motyogásnak nevezte Brandót, aki cserébe szándékosan sokszor elrontotta az egyik sorát egy jelentben, így Sinatrának hosszan kellett sajttortát ennie – amit köztudottan utált.
Joan Crawford és Bette Davis
Hollywood egyik legtovább tartó viszálya volt az övék, melynek alapjául az szolgált, hogy Joan Crawford egy olyan színészhez ment feleségül, akibe állítólag Bette Davis is bele volt zúgva.
Persze nekik is megadatott a közös szereplés csodás élménye, a Whatever Happened to Baby Jane? egyik jelentében Bette Davisnek a forgatókönyv szerint bele kellett rúgnia partnernőjébe, ami olyan jól sikerült, hogy össze kellett varrni Joan Crawford lábát...
Ernest Hemingway és William Faulkner
Alighanem hosszan tudnánk még sorolni az egymást utáló hollywoodi hírességek nevét (lehet, hogy hosszabb a lista, mint azoké, akik kedvelik egymást...), de lépjünk tovább az irodalom területére! Már csak azért is, mert az angolszász irodalom két nagysága, Ernest Hemingway és William Faulkner talán ha egyszer találkoztak személyesen, mégis ott gyalázták egymást, ahol csak érték.
Utóbbi például azt mondta Hemingwayről, hogy „soha nem használt olyan szót, amit az olvasónak esetleg a szótárban kellett volna kikeresnie", mire Hemingway csak annyit válaszolt: „Szegény Faulkner. Tényleg azt hiszi, hogy a nagy érzelmek a nagy szavakból jönnek?".
Muhammad Ali és Joe Frazier
Végül kanyarodjunk el a sport felé egy kicsit. Nem mennénk bele a jelenkor futballedzői közötti harcokba (úgyhogy hagyjuk José Mourinhót és Pep Guardiolát, vagy Sir Alex Fergusont és Arsene Wengert, bár utóbbiak az elmúlt években megbékéltek egymással...), inkább lépjünk vissza egy kicsit az időbe!
Az egyik leghíresebb sportrivalizálás a két bokszlegenda, Muhammad Ali és Joe Frazier között zajlott. Három nagy meccset vívtak egymással, az egyik felvezetéseként Ali csak annyit mondott vetélytársáról, hogy „túl ronda ahhoz, hogy bajnok legyen" (no meg azt is, hogy „olyan ronda, hogy amikor sír, a könnyek megfordulnak az arcán és a nyakán csorognak le"), és „Tamás bátyának" nevezte, utalva arra, hogy vetélytársának egy fehérekből álló konglomerátummal volt szerződése, nem szólalt meg az emberi jogok ért folytatott harcban, azaz Ali értelmezésében az elnyomó fehér Amerika kiszolgálója volt. Az 1971 márciusi meccsük előtti napon pedig megjelent Frazier szállodájában és lövöldözni kezdett.
A helyzet azért is volt érdekes, mert Muhammad Ali éppen egy hároméves eltiltás után volt (amit a vietnami katonai behívó megtagadásáért kapott), és ezen időszak alatt Frazier morálisan és pénzzel (!) is segítette – lévén korábban meglehetősen jó viszonyban. Mindenesetre amikor Joe Frazier tavaly elhunyt, Muhammad Ali ott volt a temetésén.
