Kívül tágasabb

Bekeményítenek a sokgyerekes szülőkkel

2012.07.21. 06:54, Kívül tágasabb , 52 komment

Elveszíthetnék az állami albérletet, elvehetnék tőlük a gyerekeket és végső esetben akár börtönbe is kerülhetnének azok a problémás családokban élő szülők, akik nem tartanak be bizonyos alapvető társadalmi normákat - Nagy-Britanniában.

nő piál cigizik.jpg

A brit kormány a tavaly nyári zavargásokat követően elégelte meg a rengeteg gondot okozó, a társadalomba nem, vagy csak nehezen beilleszkedni tudó, jellemzően sokgyermekes, problémás családok (illetve sokszor csak egyedülálló nők) okozta nehézségeket.

David Cameron kormányfő ekkor hozta létre a problémás családokért felelős részleget, melynek vezetője most egy interjúban közölte, az államnak be kellene avatkoznia a súlyos problémát jelentő esetekben és egyebek mellett felelősségre nevelni azokat a nőket, akik egyre-másra szülik a gyerekeket, de képtelenek őket rendesen nevelni.

Harc a tabuk ellen

Louise Casey a The Daily Telegraphnak azt mondta, a kormány nem lehet puha, hanem igenis fel kell készülnie a beavatkozásra és nekimenni a tabuknak, megváltoztatva életeket.

Különböző kimutatások szerint Nagy-Britanniában mintegy 120 ezer problémás család van, akik évente mintegy 9 milliárd fontba kerülnek az adófizetőknek a segélyeken, az egészségügyi ellátásokon és antiszociális viselkedés okozta költségek miatt. A 120 ezer család egyötödében 5 vagy több gyerek van.

Rengeteg nagy család van, melyek igazán remekül működnek, nekik sok szerencsét, csodálatos dolog lehet. Ami engem érdekel, azok a nem működő és nem is annyira csodálatos családok” - fogalmazott Louise Casey, aki beszélt egy olyan kilencgyermekes famíliáról (a tizedik gyerek úton van), amelyet 6 különböző, szociális munkásokból álló csapat próbált meg segíteni – nem sok eredménnyel.

Nem egy újabb erőszakos férfi a megoldás

A kormányzati tisztviselő szerint az államnak igenis kommunikálnia kell ezekkel az asszonyokkal és felelősségvállalásra buzdítani őket, elmondani, hogy próbáljanak meg ne teherbe esni – ráadásul sokszor különböző férfiaktól, akiknek általában az erőszakosság a közös nevezőjük.

A felelősségvállalás legalább olyan fontos, mint leállni a kábítószerekkel, leszokni az italról, vagy iskolába járatni a gyerekeket. Ezeknek a nőknek nem az lenne a dolguk, hogy találjanak egy újabb erőszakos, borzalmas férfit maguknak, akiktől újabb gyermeket hoznak a világra, ezzel újra és újra elölről kezdve mindent” - mondta Louise Casey.

Nem kell a széltől is óvni őket

A brit kormány problémás családokért felelős egységének vezetője 16 családot látogatott meg személyesen országszerte – ezek egyenként évi 200 ezer fontjába kerülnek az adófizetőknek.

Igen, segítenünk kell ezeken a családokon. Ugyanakkor nem gondolom, hogy túlságosan gyengédnek kellene lennünk velük. Nem valamilyen ölelgetős szociális munkás programot csinálunk, és nem az a cél, hogy óvjuk őket a széltől” - fogalmazott viszonylag egyértelműen Louise Casey.

Tanulság? Az annyi van, amennyit majd Ti levontok a hozzászólásokban.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása