Kívül tágasabb

Focipálya, reggeli és fáklya a fejen

2012.06.23. 02:59, Kívül tágasabb , komment

Ma ér véget Angliában a Royal Ascot fedőnéven megrendezett és lóversenynek álcázott egyik legfontosabb társadalmi esemény, melynek kiemelkedő résztvevői a kalapok. Mi most a legfurcsább, legrémesebb kreációkból válogattunk.

Az Ascot-i Derby a lóversenyek királynője, mely a nagyközönség számára azért elsősorban társadalmi eseményként nevezetes. A brit társadalmi elit krémje (és persze százezrek a nem-krémből is) minden júniusban elzarándokol erre az ötnapos rendezvényre, melyen persze a lovak a főszereplők – legalábbis elvileg.

Ugyanilyen fontos ugyanis az, ki mit vesz fel, hogyan jelenik meg, és a kavalkádot (valamint az általunk válogatott képeket) elnézve egyesek mindent megtesznek, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Az úri közönség limuzinon és sportkocsin érkezik, szigorúan zsakettben-cilinderben, illetve estélyi ruhában és kalapban (a kevésbé úri közönség vonaton, de ugyanúgy elegánsan). Nélkülözhetetlen kellék az eper, a pezsgő és a Pimm's fantázianevet viselő koktél (limonádé, menta, citrom, narancs és persze alkohol).

De elég a szövegből, jöjjenek a hajmeresztő kalapok (hogy legyen képzavar is...)!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása