Kívül tágasabb

Freddie Mercury új testben

2011.09.23. 01:55, Kívül tágasabb , 3 komment

Világszerte tele van a padlás tehetségkutató műsorokkal, így aztán az ember már nem nagyon kapja fel a fejét a különböző bombasztikus jelzők hallatán. Amiért most mégis billentyűzetet ragadtunk, az egy Marc Martel nevű fiatalember, aki elképesztő módon idézi meg a Queen néhai énekesét.

 

A különböző zenés tehetségkutatók fénykorukat élik az utóbbi években, és mivel lassan a közönség is felismeri a sablonokat (bénán kinéző szereplő fantasztikus hanggal elkápráztatja a zsűrit, lásd Susan Boyle), egyre nehezebb kitűnni.

Marc Martelnek mégis sikerült (vagy fogalmazzunk úgy, hogy a mi figyelmünket sikerült felkeltenie), hiszen a kanadai fiatalember hangja a megszólalásig hasonlít Freddie Mercuryéra, és külsőleg is akad némi hasonlóság közöttük.

Az egyébként egy keresztény rockot játszó zenekarban (azért ismerve Freddie Mercury életútját, ebben akad némi irónia) éneklő Marc Martel egy, a Queen dobos-énekes-dalszerzője, Roger Taylor által gründolt tehetségkutatóra jelentkezett. 

Idén lesz ugyanis 40 éve, hogy megalakult minden idők egyik legsikeresebb rockzenekara, és ennek emlékére hatalmas turnét szerveznek Queen Extravaganza Live Tour néven, amire egy teljesen új, öttagú bandát akarnak összeállítani.

„Rendkívül látványos lesz. Lesz pár sokkoló rész benne és hatalmas meglepetések. Királyi ünnepe lesz a rocknak” - mondta Roger Taylor (mert hát mi mást is mondhatna...)

A meghallgatások már megkezdődtek, a turné pedig a tervek szerint jövőre indul. Nem lennénk meglepve, ha Marc Martel esetleg beférne a csapatba, mert a hangja is, alkata is a különbségek ellenére egészen elképesztő módon idézi meg Freddie Mercuryt.

Azért hogy van még hova fejlődnie azt egyetlen videóval jeleznénk...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása