Kívül tágasabb

Kik irányítják az életünket?

2011.09.05. 00:38, Kívül tágasabb , 1 komment

 

Folytatjuk és egyben be is fejezzük minisorzatunkat a titkos társaságokról. Kicsit megpiszkáljuk a szabadkőművekeset, az Illuminátusokat, a sátánistákat, miközben homlokráncolva próbáljuk meg kideríteni, mennyire kell komolyan venni ezeket a szervezeteket.

Az első részben szó esett az amerikai Skull and Bones társaságról, mely több elnököt és elnökjelöltet is adott az Egyesült Államoknak, aztán ennek brit megfelelőjéről, a Bullingdon Klubról, valamint a Bilderberg-csoportról, benne a világpolitika meghatározó szereplőivel. Akit érdekel a téma, kattintson ide és olvassa el az első részt!

A Kilenc Szög Rendje

Keményen indítunk, hiszen az Order of Nine Angles valójában egy sátánista neonáci brit szervezet, amely a 60-as években alakult, de a közvélemény igazán a 80-as, 90-es években hallott róla először.

A csoportot nem túlzás az ördögöt dicsőítő mozgalmak hardcore szárnyához sorolni. Fő célja egy új emberi faj megteremtése, mellyel természetesen vele járna az általuk gyengébbnek és nem megfelelőknek tartottak megsemmisítése. Alighanem mindent elmondtunk róluk, amit tudni érdemes.

Szabadkőművesek

Ezzel szemben a szabadkőművesekről aligha tudunk annyit és olyat írni, ami pontos és elég lenne. Maradjunk annyiban, hogy a szabadkőművesség gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza (az első konkrét írásos említés a XVII. századból származik, de a szabadkőművesség gyökerei ennél messzebbre nyúlnak vissza), és nagy kérdés, mennyire titkos egy olyan társaság, melynek világszerte több millió tagja van...

A befolyásos tagokat felsorolni is nehéz lenne, a változatosság érzékeltetésére talán elég csak megemlíteni George Washington és Kazinczy Ferenc nevét.

A szabadkőművesek ellenségei (és ők legalább annyian vannak, mint a tagok) szerint a csoport tagjai jelen vannak a politika és a gazdasági döntéshozatal legmagasabb szintjein, így biztosítva az előnyszerzést.

Miután most vagy belemegyünk a szabadkőművesség taglalásába (és akkor ennek a posztnak sosem lesz vége), vagy itt abbahagyjuk, inkább utóbbit választjuk, azzal, hogy akit érdekel a téma, annak ajánljuk egyik kedvenc blogunk témával foglalkozó posztját.

A Sátán Egyháza

Ijesztő neve ellenére a Sátán Egyháza a középutasabb szervezetek közé tartozik (titkosságáról csak annyit, hogy 200 dollár, azaz mintegy 40 ezer forint befizetése ellenében bárki csatlakozhat), bár az ember nyilván nem írja be az önéletrajzába a tagsági számát.

A Sátán Egyháza tanításai között szerepelnek kevéssé hátborzongatóak is (nehéz lenne rémesnek tartani a „ne mondj véleményt vagy adj tanácsot kéretlenül” és a „ne okozz fájdalmat a gyerekeknek” előírást), bár az ördög itt is a részletekben rejtezik (mondjuk abban a szabályban, mely szerint „ha valaki terhedre van, kérd meg, hogy hagyjon békén. Ha nem teszi, semmisítsd meg!”).

A Sátán Egyháza egyébként 1966-ban alakult meg az Egyesült Államokban és érdekesség, hogy 2004-ben a Brit Királyi Flotta hivatalosan is elismerte első sátánista tagját, egy technikust.

Új Világrend

Az Új Világrend meglehetősen homályos meghatározása egy olyan állítólagos szervezetnek, amelynek tagjai a gazdasági és politikai elit legmagasabb szintű képviselői (egyesek szerint még II. Erzsébet brit uralkodó is, akit lenti képünkön csodálhatnak meg), akiknek célja egy, az egész világot irányító szuperkormány létrehozása és ezen keresztül a Föld feletti hatalom megszerzése.

Ebbe a meglehetősen homályos elméletbe tökéletesen beilleszthetők persze a szabadkőművesek (akikről már volt szó) és az Illuminátusok (akikről pedig még lesz), és az egészben (szerény, ámde meglehetősen szkeptikus véleményünk szerint) az a legszebb, hogy bizonyíthatatlan, de a globalizáció adta változások nyomán némi torzítással akár alá is támasztható, ha valaki éppen ezt akarja.

Illuminátusok

Dan Brown.

Lehet, hogy megköveznek érte, de íróként nem tartjuk túl sokra az Angyalok és démonok szerzőjét, de egy tény: regénye sok millió ember számára tette ismerté az Illuminátusokat.

A XVIII. században, Bajorországban szabadkőművesek (ugye, ugye...) által alapított társaság létrejöttének egyebek mellett éppen az volt az egyik oka, hogy alapítóit meglehetősen zavarta a szabadkőművesek körüli felhajtás és nyilvánosság. Az 1776-ban még csak öt tagot számláló szervezet kevesebb mint tíz éven belül már fél Európában (így Magyarországon is) rendelkezik tagokkal és ezzel párhuzamosan egyre jobban csípi az (állami és egyházi) hatalom szemét is, mígnem a század végére be is tiltják őket. (Olyan vád is elhangzott velük kapcsolatban, hogy szerepük volt az 1789-es francia forradalom kirobbantásában, ami azért egy alig 13 éves szervezettől jelentős eredmény, lássuk be.)

A történetben az a legszebb, hogy az elmúlt kétszáz évben gyakorlatilag nem akad kézzelfogható tény az Illuminátusokkal kapcsolatban, ami persze a legjobb táptalaja az összeesküvés-elméleteknek...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása