Kívül tágasabb

Titkos társaságok nyomában

2011.09.04. 01:47, Kívül tágasabb , 1 komment

A világot a háttérből irányító titokzatos csoportok vagy a tagok szórakozását biztosító baráti szerveződések? Nagyjából ez a két véglet, amely a legtöbb titkos társaság kapcsán olvasható. Ma induló minisorozatunkban a legizgalmasabb ilyen szervezeteket mutatjuk be. Jöjjenek velünk!

 

A Skull and Bones

A lassan 170 éves titkos társaság (1832-ben alapították) a Yale Egyetemen végzett nagymenők szoros klubja, és mint ilyen – legalábbis az összeesküvés-elméletek hívei szerint – kezében tartja egyebek mellett a CIA-t és több más amerikai kormányszervet.

Mások szerint a Skull and Bones a globális szuperelit csúcsintézménye (sajnáljuk, de ennél több felsőfokú jelzőt nem tudtunk ebbe a rövid félmondatba bezsúfolni), és mint ilyen, mindent az irányítása alatt tart.

Egy biztos, a 2004-es amerikai elnökválasztás egészen pikáns helyzetet eredményezett, hiszen az akkor az újraválasztásáért küzdő republikánus elnök, George W. Bush és demokrata kihívója, John Kerry (legfelső képünkön együtt) egyaránt a titkos társaság tagjai voltak.

A Bullingdon Klub

A Skull and Bones brit megfelelőjét hol máshol, mint Oxfordban alapították, és tagjai között nem kisebb személyiségek találhatók, mint David Cameron és Boris Johnson. Ha esetleg valakinek nem ugrana be, előbbiben a brit miniszterelnököt, utóbbiban London polgármesterét tisztelhetjük.

A klubnak tagjai között volt király (mást ne mondjunk, VII. és VIII. Edward), megszámlálhatatlan miniszter, főrend... szóval exkluzív intézményről van szó, az biztos. Ehhez képest iszonyatos a megítélése, amiben alighanem része van bizonyos botrányoknak is.

Többször előfordult (például 1927. február 20-án), hogy a nem biztos, hogy teljesen józan klubtagok nagy jókedvükben hazavágták egy egyházi intézmény csekély 486 üvegablakát, valamint a teljes utcai világítást. (Így aztán nem csoda, hogy az akkor még walesi herceg VIII. Edwardnak okozott némi nehézséget megszerezni a szülői hozzájárulást a klubtagsághoz.)

A Bilderberg-csoport

A Bilderberg-csoport egyike a legbefolyásosabbnak tartott társaságoknak. A II. világháború után létrejött társaság valójában félhivatalosan létezik, hiszen a létezéséről tudni, mi több, jórészt tagjairól is (egy egészen kiváló poszt erről az egyik kedvenc blogunkról), de arról, hogy az egyes találkozókon miről is folyik a szó, szinte semmit.

Az összeesküvés-elméletek hívei szerint a Bilderberg-csoport célja a világuralom megszerzése, és ezért semmitől sem riadnak vissza. Mások szerint viszont levitézlett egykori vezető politikusok és bankemberek csoportja, akik néha összejönnek, hogy némi ital és jó étel mellett merengjenek a múltnak dicsőségén.

Mi meg nem lennénk meglepve, ha az igazság valahol a kettő között lenne.

A Thule Társaság

Olyan is előfordul néha, hogy az összeesküvés-elméletek híveinek igazuk van, és egy titkos társaság valóban képes megváltoztatni a történelem menetét. Erre az egyik legjobb példa a Thule Társaság.

A szervezetet az I. világháború alatt egy veterán, bizonyos Walter Neuhaus alapította Münchenben. A csoport tagjai hittek az árja faj tisztaságában, és minden belépni vágyót köteleztek arra, hogy kijelentsék: vérvonaluk mentes a zsidó és színes behatástól.

Nyilván kitalálták már, hogy a csoport tagjai Adolf Hitler lelkes támogatói voltak, nem csak szóban, hanem nem kevés pénzzel is. Olyannyira, hogy egyes történészek állítják: a Thule támogatása nélkül Hitler ma legfeljebb lábjegyzet lenne a történelemkönyvekben.

Az Aranykör Lovagjai

Bár viszonylag rövid történelmet tud felmutatni, a XIX. század közepén működött Aranykör Lovagjai nem volt érdektelen szervezet. Mást ne mondjunk, olyan alakok tartoztak a tagjai közé, mint Jesse James, vagy Abraham Lincoln gyilkosa, John Wilkes Booth (képünkön).

A csoport sajátossága az volt, hogy a szokásos rituálékon és rendszeres összejöveteleken túl komoly ambíciókat dédelgettek és ezért meglehetősen látványos dolgokra is hajlandóak voltak. Mást ne mondjunk, fegyveres zászlóaljakat szerveztek, egyebek mellett Mexikó lerohanását tervezgetve, majd a Konföderációs kormányt támogatva. A társaság gyors végét az amerikai polgárháború lezárulta hozta el.

A minisorozatot holnap folytatjuk, olyan nyalánkságokkal, mint a szabadkőművesek és az Illuminátusok.

 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása