Kívül tágasabb

A First Lady tánca: szexi?

2011.05.04. 12:28, Kívül tágasabb , 1 komment

Nem mindennapi látványt nyújtott az amerikai elnök felesége, amint egy iskolai rendezvényen Beyoncé egyik dalára ropta. A kampány célja a gyerekkori elhízás megelőzése.

Váratlan látogatást tett Michelle Obama az egyik washingtoni iskolában, ahol a Let’s Move! (Mozdulj!) kampányt próbálta erősíteni jelenlétével. Az amerikai elnök felesége nem szégyenlősködött, teljes beleéléssel ropta.

„Beyoncé egyike a kedvenc előadóimnak. Így aztán amikor beleegyezett, hogy újraforgassák a videóját (Move Your Body – KT), és létrejöhessen ez a kampány, nagyon izgatott lettem, mert mindig is erről beszéltünk – a mozgásról és arról, hogy az jó” – mondta Michelle Obama.

„A táncról, a mozgásról szól az egész” – tette hozzá az amerikai First Lady, aki saját bevallása szerint eredetileg nem tervezte, hogy maga is ropni fogja (hogy „ne járassa le magát”), de aztán nem tudott ellenállni – miként ez az alábbi videón is látható.

A Mozdulj! kampány célja, hogy rávegye a gyerekeket az egészséges életmódra, a mozgás szeretetére nevelve őket, így harcolva a gyermekkor elhízás ellen. A jelenség egyébként a nyugati világban lassan drámai méreteket ölt. Az Egyesült Államokban például az elmúlt három évtizedben háromszorosára (15 százalékra) nőtt a túlsúlyos gyerekek aránya. Ha hozzászámoljuk a kórosan elhízottakat is, akkor azt az adatot kapjuk, hogy minden harmadik amerikai gyermek plusz kilókat cipel magán.

Az orvosok szerint a jelenség két alapokra vezethető vissza. Egyfelől a gyerekek és tinédzserek egyszerűen rosszul táplálkoznak, sokan közülük a gyorséttermekben étkeznek, egészségtelen, hízlaló ételeket fogyasztanak.

Másfelől rendkívül keveset mozognak, így aztán már gyerekként nagyobb eséllyel kell szembesülniük olyan (korábban elsősorban a felnőttekre jellemző) betegségekkel, mint a magas koleszterin szint, a diabétesz vagy a különböző szívbetegségek.

Ha valaki kedvet kapott volna a mozgáshoz, segítségül egy videó:

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es