Kívül tágasabb

Rejtélyes gyilkosságok a csúcson

2011.04.30. 10:07, Kívül tágasabb , 4 komment

Világhírű zenész, politikus, színész egyaránt szerepel rövid listánkon, melyen (gondolva az összeesküvés-elméletek híveire is) összegyűjtöttünk egy pár olyan esetet, amelyet a mai napig nem sikerült megoldania a rendőrségnek – vagy megnyugtatóan elhitetni, hogy megoldotta…

Mindenekelőtt leszögeznénk, hogy az esetek egymásutánisága semmiképp nem jelent fontossági sorrendet – ez csak azért fontos, mert szeretnénk megelőzni az „ő miért ott és miért nem amott szerepel” kezdetű kommenteket. (Azt ellenben már most jeleznénk, hogy szívesen veszünk további ötleteket! Meg lennénk lepve, ha nem lenne mindenkinek egy kedvenc megoldatlan celebgyilkossága…)

Notorious B.I.G. (1972-1997)

A Notorious vagy Biggie Smalls néven is ismert, egyébként Christopher Wallace néven született (és nevéhez mérten hatalmas termetű) előadó az amerikai keleti parti (azaz East Coast) stílus egyik legkiemelkedőbb képviselője volt. Még nem volt 25 éves, amikor 1997. március 9-én Los Angelesben agyonlőtték.

A nyugati és a keleti parti rapperek között akkor már fél éve (2Pac halála óta, de erről majd később) pattanásig feszült volt a viszony. Március 8-án este Notorious B.I.G. részt vett a 11. Soul Train zenei díjkiosztón (ahol egyébként Toni Braxtonnak adta át az egyik elismerést), majd részt vett a Vibe magazin és a Qwest Records kiadó közös partiján, olyan sztárok társaságában, mint Faith Evans, Aaliyah és Sean Combs.

Hajnali fél 1-kor Notorious B.I.G. és csapata (Damion "D-Roc" Butler, a Junior M.A.F.I.A-tag Lil' Cease és Gregory "G-Money" Young) két GMC Suburban autóval elindultak a buliról, amit a tűzoltóság a túl nagy tömeg miatt bezáratott. A járművek alig 50 méterre a partinak helyt adó Petersen Autómúzeumtól egy piros lámpánál megálltak.

Ekkor melléjük kanyarodott egy fekete Chevrolet Impala SS, vezetője, egy fekete amerikai letekerte az ablakot, majd egy 9 mm-es pisztolyt előrántva tüzelni kezdett, négy golyóval is mellkason lőve Notorious B.I.G.-t. Az előadót azonnal a világhírű Cedars-Sinai kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

A már említett kelet-nyugati viszály miatt a rendőrség elsősorban ezen a vonalon indult el. Fő célpontjuk a nyugati parti mogul, Suge Knight volt, de vádemelésig nem jutott el az ügy.

(Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a nem sokkal Notorious B.I.G. halála után megjelent, Life After Death című lemeze elképesztő siker lett, vezette a Billboard 200 listáját is. A Hypnotize című dal klipje az utolsó, mely Christopher Wallace személyes közreműködésével készült.)

2Pac (1971-1996)

Alig fél évvel Notorious B.I.G. halála előtt a nyugati part legnagyobb rappere, Tupac Shakur is gyilkosság áldozata lett, amikor egy bokszmeccset követően (a történeti hűség kedvéért: Mike Tyson verekedett Bruce Sheldonnal) agyonlőtték. 2Pac a fentebb már említett Suge Knight társaságában volt, utóbbi könnyebb sebesülésekkel megúszta. A gyilkosság kísértetiesen hasonlít Notorious B.I.G. esetéhez: az autóval egy piros lámpánál megálló kocsi mellé odahúz egy másik, majd a letekert ablakból eldördülnek a halálos lövések.

A különbség annyi, hogy 2Pac még egy hétig kómában feküdt, de az orvosoknak nem sikerült megmenteni az életét. (Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy 2Pac egyike azoknak, akiknek haláluk után több lemezük jelent meg, mint életükben, még 2009-ben is adtak ki „új” 2Pac-lemezt.)

A két eset már csak azért is kerülhetett egymás mellé, mert – joggal avagy sem – a két csoport rivalizálása, és a két gyilkosság időbeni közelsége miatt az összeesküvéselmélet-gyártók egyik kedvence. Mi viszont tartunk tőle, hogy ha csak valami kivételes nagy csoda nem történik, már soha nem fog kiderülni, vajon volt-e ok-okozati összefüggés a két gyilkosság között.

John F. Kennedy (1917-1963)

Szinte szégyelljük felhozni, több okból is. Egyfelől mert ez az a gyilkosság, ami a legtöbb embernek eszébe jut, ha a megoldatlan ügyek szóba kerülnek. Ami már csak azért is furcsa, mert az amerikai hatóságok elvileg megoldották az ügyet. Az már más lapra tartozik, hogy ha valóban meg is oldották, erről miért nem tudták meggyőzni a közvéleményt is.

Engedelmükkel itt most nem mennénk bele az Egyesült Államok egykori elnöke meggyilkolásának körülményeibe (akit érdekelnek a részletek és a konteó-elméletek, az egészen kitűnő összefoglalót olvashat itt és itt), de aligha lehet minket túlzással vádolni, ha azt állítjuk, hogy a legkevesebben talán azt hiszik el, hogy valóban a hivatalos változat az igaz, azaz hogy Lee Harvey Oswald magányos merénylőként követte el 1963. november 22-én minden idők egyik (utóéletét tekintve mindenképpen) legnagyobb port felvert politikai merényletét.

George Reeves (1914-1959)

Christopher Reeve előtt George Reeves volt Superman megtestesítője és így minden amerikai háztartás egyik nagy kedvence. A színész 1951-től haláláig bújt a szuperhős bőrébe a tévében, ami meg is hozta neki a kívánt hírnevet, hiszen az ötvenes években kevés nála népszerűbb színész szaladgált Hollywoodban.

Mindennek 1959. június 16-án szakadt vége, amikor a színészt golyóval a fejében találták meg a hálószobájában. A rendőrség szerint öngyilkosság történt, és bár már akkoriban is felmerültek kérdőjelek George Reeves halála kapcsán, ezek igazán a Ben Affleck (és Adrien Brody) fémjelezte 2006-os, az esetet feldolgozó Hollywoodland című alkotás nyomán erősödtek meg.

Az olyan apróságokon túl, mint hogy a fegyveren nem volt ujjlenyomat, a színész testén pedig lőpornyom (egyébként mindkettőre volt a rendőrségnek válasza: az elsőre a túl olajos fegyver, a másodikra az, hogy ha bőrrel érintkezik a pisztolycső, akkor nem marad lőpornyom) túl a legnagyobb kérdés az maradt: miért lett volna öngyilkos a korszak egyik sztárszínésze? Egyes pletykák szerint az bántotta, hogy bizonyos szerepeket nem kapott meg, de azért ez nem tűnik túl erős érvnek…

Jimmy Hoffa (1913-1975)

Ha a szakszervezetek és a maffia összefonódása felmerül, akkor megkerülhetetlen Jimmy Hoffa neve. A kétmilliós taglétszámú Teamsters szakszervezet mindenható vezetője nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az Egyesült Államok teljes közúti közlekedésének megszerzését a szakszervezeten keresztül. Egészen a 60-as évek közepéig nagy léptekkel haladt előre (a maffiával együttműködve), ám 1967-ben börtönbe került, mert az egyik tárgyaláson megvesztegette az esküdtszék egyik tagját. Tizenöt évet kapott, de csak négyet ült le belőle, mert Richard Nixon elnök szabadon engedte, azzal a feltétellel, hogy tíz évig nem vehet részt szakszervezeti munkában.

Jimmy Hoffa tehát kiszabadult, ám rosszul mérte fel a terepet és nem vette észre, hogy a szervezett bűnözésnek már nem az ő agresszív, harsány, rámenős stílusa kell. 1975. július 30-ára találkozót beszélt meg Detroit és New Jersey egy-egy főnökével.

Egy étterem parkolójában látták utoljára, azóta sem került elő a teteme. Az aligha kérdés, hogy ki tette, az már annál inkább, hogy miként és hol a holttest? A legnépszerűbb verziók valamiért sportstadionokat vizionálnak Jimmy Hoffa örök nyughelyéül: felmerült már a NY Mets és a Giants stadionja is. Apróbb gondot jelenthet, hogy utóbbit nemrég lebontották és jó vastag betonréteggel borították az alapokat – ha ott nyugszik Jimmy Hoffa, akkor már soha nem derül ki az igazság.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: gyilkosság rejtély

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása