Kívül tágasabb

A túl szexi szupermodell esete

2011.03.22. 22:23, Kívül tágasabb , 2 komment

Lehet-e túl szexi, túl kihívó egy áruházlánc hétköznapi viseleteit bemutató szupermodell? A világnak ezen a felén mi már aligha lepődünk meg bármin is, ám más tájékokon azért érdemesebb óvatosnak lenni. Így járt Gisele Bündchen is.

A brazil szupermodell öltözködését ugyanis túl merésznek ítélte a közel-keleti piacra az egyik svéd áruházlánc, így aztán nemes egyszerűséggel (és a modern kor haladó hagyományát követve) photoshoppoltak rá némi ruhát.

A képeket ide kattintva megnézhetik, felhívnánk a figyelmet arra a darabra, amelynél a maxi ruhát ítélték túl kihívónak és bolondították meg, gyakorlatilag teljesen új darabot alkotva ezzel.

Nem gondoljuk, hogy az áruházlánc el szerette volna sinkófálni az ügyet, ám tény, hogy a változtatásokra egy dubaji divat- és szépségápolási kérdésekkel foglalkozó oldal hívta fel a figyelmet. Nem meglepő módon, ők (is) már korábban látták az eredeti fényképeket és feltűnt nekik az apró különbség…

Na már most, igazán nem szeretnénk úgy tenni, mintha nem tudnánk (mert így logikus, és mert egyébként kicsit utána is olvastunk, hogy villoghassunk…), szóval mintha nem tudnánk, hogy a különböző divatcégek és áruházláncok értelemszerűen a megcélzott régió vallási, erkölcsi és kulturális szokásaihoz igazítják a reklámkampányt, azaz adott esetben egy ruhát ugyanaz a modell több verzióban is bemutat.

Csakhogy. Arra azért elég ritkán van példa (és ettől lesz ez a történet klasszikus bukta), hogy ilyen amatőr módon nyúljanak bele a fényképekbe, és készítsenek vadabbnál vadabb verziókat az (ezúttal egyébként a divatfotózás igen jónevű képviselőjének számító Daniel Jackson szemét dícsérő) képekből.

Úgyhogy a magunk részéről ezúton is gratulálunk!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása