Kívül tágasabb

Ilyen volt egy 100 évvel ezelőtti menü

2021.05.10. 06:30, Kívül tágasabb ,

Egy liverpooli bisztróban találtak rá egy 1913-ból származó menüre. A jelenlegi tulajdonos szerint ami igazán hátborzongató a felfedezésben, hogy ma is sok olyasmi van a kínálatukban, mint 108 évvel ezelőtt.

cim_397.jpg

A most megtalált menü sok minden mellett azt is bizonyítja, hogy az I. világháború előtti Liverpool igazi kulturális központ és olvasztótégely volt, elsősorban nyilván kikötőváros volta miatt.

Az 1913. január 15-i (egyébként szerda volt) menüben a homársalátától kezdve a zselatinos borjúig mindenféle kulináris érdekesség található. A leginkább egy bisztró és egy étterem keresztezéseként elképzelhető hely neve Yamen Cafe volt, és frissítőktől kezdve egészen délutáni teáig mindenfélét kínált.

A Bold Streeten található hely most LEAF néven fut. Tulajdonos-alapítója, Natalie Haywood azt mondta a CNN-nek, a felújítás során a tetőgerendák mögött talált menü „egészen elképesztő” és majdnem „félelmetes”, hiszen ők is különleges teákat kínálnak, csakúgy, mint elődjük.

cikk_22.jpg

Az akkori vendégek irlandi ürügulyásból, spagettiből, orosz és kínai teakülönlegességekből, sült banánból és egyéb finomságokból válogathattak – a menü (és ezek szerint nyilván a vendégsereg is) kifejezetten multikulti volt.

„Az I. világháború előtt felszolgált ételek minősége és színvonala annyira előremutató és fejlett volt, hogy a hely nyilvánvalóan Liverpool egyik kulináris központja lehetett” – vélte Natalie Haywood.

A Bold Street manapság inkább egyfajta bohém hangulatot áraszt a tulajdonos szerint, ám az 1900-as években (londoni névrokonához hasonlóan) sokkal inkább exkluzív környék volt.

Natalie Haywood azt is elmondta, már felvette a kapcsolatot egy helyi galériával, hogy mit érdemes kezdeni az előkerült darabokkal, ugyanis a menünk kívül más egyéb (így például egy névvel felcímkézett pincérkalap) is előkerült.

(Fotó: LEAF)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása