Kívül tágasabb

És akkor fogták és elvitték a házat

2021.02.25. 06:30, Kívül tágasabb ,

Elég nagy port vert fel (szó szerint és átvitt értelemben is…) a minap, hogy San Franciscóban egy kétemeletes viktoriánus villát felemeltek és átköltöztettek pár száz méterre. Nem ez volt azonban az első eset, olyannyira, hogy a korábbi alkalmak közül többről is találtunk fényképet.

cim_383.jpg

A Franklin Street és a Fulton Street között kellett áthelyezni a 139 éves épületet, így óvva meg a lerombolástól. A feladat nyilvánvalóan nem egyszerű, eleve biztonságban megemelni a 24 méter hosszú épületet nem kis kihívás, aztán jött a szállítás maga.

A hat háló- és három fürdőszobás ház átköltöztetése mintegy 400 ezer dollárjába került a tulajdonosnak, ám szakértők szerint ez a 118 millió forint ugyan nem kevés, de megérte, hiszen történelmi jelentőségű épületről van szó.

Posztunk azonban nem erről a költöztetésről szól, hiszen nem ez az első eset, hogy hasonló megoldást kellett kitalálni. Olyannyira nem, hogy már 1886-ban egy bizonyos Samuel Clemens (akit talán írói nevén, Mark Twainként többen ismernek…) írta meg egy meglehetősen szerencsétlen sorsú házköltöztetés történetét egy cikkben.

1_551.jpg

Akkor a ház elszabadult a kötelekről és megállíthatatlanul kezdett csúszni lefelé a meredek utcán, olyannyira, hogy egészen komoly problémát jelentett a megfékezése.

Akkoriban még természetesen lovakat használtak a költöztetéshez, amit nehezített, hogy San Francisco egy jó része egészen meredek dombokra épült. Ennek ellenére meglehetősen bevált gyakorlat volt – írta a házköltöztetés évszázadairól írt könyvében Diane C. Donovan.

Olyannyira nem volt ez ritkaság, hogy az is előfordult, hogy a házakat hajón szállították a kikötőbe, ahonnan aztán a városon keresztül elvitték rendeltetési helyére.

2_517.jpg

A leghíresebb ilyen akciót alighanem az 1970-es években hajtották végre, amikor egyszerre 12 viktoriánius házat mozgattak meg, megmentve őket a negyedük átalakítása miatt fenyegető lerombolástól.

A tervek még két évtizeddel korábban készültek, és a cél az volt, hogy a jórészt szegény fekete és bevándorló családok lakta környéket lerombolják és új (nyilván jómódú) lakókat költöztessenek be.

A tervet végre is hajtották, végül összesen 800 vállalkozás kényszerült bezárni és 4729 háztartásnak kellett elköltöznie. A pusztításnak 2500 viktoriánus épület esett áldozatul.

A már említett tucatnyit a nagyközönség felháborodása mentette meg, ugyanis a fejlesztéssel megbízott ügynökség beleegyezett, hogy néhány házat elárverezzen és így elvihessék a környékről.

3_455.jpg

„Olyan volt, mint mozgásra bírni egy hatalmas elefántokból álló csordát, és körülbelül olyan gyorsan is ment” – mondta egy, a házak költöztetéséről szóló videóban az ügynökség egyik akkori munkatársa, Carlo Middione.

„Nem akármilyen látványosság volt” – tette hozzá az egy hónapig tartó folyamatról Dave Glass. A fotós szülei Lengyelországból vándoroltak be az Egyesült Államokba és a lerombolásra szánt Western Addition nevű környéken éltek.

Amikor a család otthonát lerombolták, az óceán partján lévő Sunset Districtbe költöztek. Dave Glasst azonban nem hagyta nyugodni, ami történt, így évekkel később elkezdte dokumentálni az enyészettől megmentett házak elszállításának történetét.

4_397.jpg

„A közelben élők kinyitották az ablakot és azt látták, hogy egy hatalmas viktoriánus ház megy el előtte. Nem akármilyen látvány volt” – mesélte most a brit Guardiannek.

Dave Glass természetesen a mostani költöztetésnél is jelen volt. Mint mondta, maga a folyamat nem sokat változott, a hozzáállás annál inkább, manapság már sokkal jobban megbecsülik az épületeket.

„Pár évtizede az emberek magasról tettek a viktoriánus házakra. Most viszont megbecsülik” – fogalmazott, hozzátéve, reméli, hogy San Francisco lakosai elég büszkék lesznek ahhoz, hogy megóvják ezeket az épületeket, még akkor is, ha ez a minapi költöztetéshez hasonló huzavonával jár.

(Fotó: Dave Glass)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása