Kívül tágasabb

A humorista, akit egy vicc miatt figyel meg a titkosszolgálat

2020.12.07. 06:30, Kívül tágasabb ,

John Mulaney egyike az amerikai stand up sztárjainak. Az Emmy-díjas humorista a minap nem kevesebbet állított az egyik műsorban, mint hogy az amerikai titkosszolgálat aktát nyitott róla egy poénja miatt.

john_mulaney_foto_instagram_com_johnmulaney.jpg

Az eset John Mulaney elmondása szerint még februárban történt, amikor a stand upos a Saturday Night Live című műsorban sütött el egy viccet, amit a titkosszolgálat ezek szerint kevéssé talált humorosnak.

A Jimmy Kimmel Live! műsorban John Mulaney visszaemlékezett arra, hogy a poén a szökőévhez kötődött és nagyjából az volt a lényege, hogy Rómában Julius Ceasar olyan „hatalommániás” lett, hogy a szenátorok leszúrták. „Érdekes lenne, ha ezt visszahoznánk” – poénkodott Donald Trump elnökre utalva.

John Mulaney szerint nem sokkal később a titkosszolgálat felhívta és közölte vele, hogy vizsgálatot indítottak ellene a megjegyzés miatt.

„Azt gondolom, a vicc miatt nyitották meg az aktát. Ha felteszem magamnak a kérdést, hogy fepiszkált-e a dolog, akkor persze. Élveztem-e abban a pillanatban? Nem annyira” – mondta.

A komikus azt is hozzátette, hogy az őt felhívó ügynök azért érteni vélte, hogy a megjegyzései csak egy előadás részét képezték. „Ami a veszélyességi kategóriát illeti, aki csak egyetlen pillantást vetett valaha rám, az aligha helyez a legalacsonyabb szint fölé” – jegyezte meg.

A csattanó azonban nem ez. „Akkoriban le sem esett, hogy miután közöltem a titkosszolgálattal, nincs mi miatt aggódniuk, egy évre kibéreltem egy lakást Washingtonban. Ami ráadásul pont szemben volt a titkosszolgálat épületével. Volt egy vibe-ja a dolognak” – tette hozzá John Mulaney.

(Fotó: instagram.com/johnmulaney)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása