Kívül tágasabb

A stewardess szívszorító utolsó üzenete

2020.10.10. 00:00, Kívül tágasabb ,

Abban semmi újdonság sincs, hogy az évtizedeken át olyannyira irigyelt légiutaskísérői szakma manapság nem tartozik a legmenőbbek közé, hiszen a járvány alaposan hazavágta az egész iparágat.

stewardess_american_airlines.jpg

A napokban a legnagyobb amerikai légitársaságok közül kettő, a United Airlines és az American Airlines is több tízezer alkalmazottjának küldte ki a felmondólevelet, miután lejárt a CARES törvény, ami anyagilag támogatta a járvány idején megrogyott légiipart.

A két légitársaság összesen 32 ezer alkalmazottjától kénytelen megválni. Az őrületes szám mögött tragikus emberi sorsok húzódnak meg, miként arra egy videó is rávilágított, amin az American Airlines egyik fedélzeti alkalmazottja búcsúzik az utasoktól utolsó útján.

„Soha nem feledem az Önök arcát. Szívem mélyéből köszönöm a kedvességet, amit a mai út alatt mutattak. Személyesen szeretném mindannyiuknak megköszönni, hogy az Americannel repültek.

Míg én már tovább léptem az életemben, kollégáim közül sokan nem, éppen ezért kérem önöket arra, gondoljanak rájuk ezekben az időkben.

Számomra ez a munka menekülés volt, mert az egyetem utáni munkahelyemen boldogtalan voltam. Ez a munka sok lehetőséget nyújtott számomra, egy olyan munka lett, amit megszerettem.

Olyan helyekre jutottam el vele, amit soha nem hittem volna és a létezésükről sem tudtam. Mindenféle emberekkel találkoztam, életre szóló barátságokat kötöttem” – mondta a stewardess.

A hölgy megköszönte az American Airlines családjának, hogy lehetőséget kapott minderre, a kollégáinak pedig sok szerencsét kívánt, majd még egy kérése volt mindenkihez.

„Oly sok minden történik a világban, soha nem tudhatjuk, egy-egy apróság milyen hatással van a másikra. Kérem, legyenek kedvesek egymással, együttérzők, fogadják el önmagukat és a másikat, és a legközelebbi találkozásig vigyázzanak magukra” – fogalmazott.

A rövid videó először a Facebookra került ki, majd a Twitteren is több mint tízezren osztották meg. Az American Airlines vezérigazgatója, Doug Parker pedig reményét fejezte ki, hogy az amerikai kormány meghosszabbítja a CARES hatályát vagy új segélyprogramot indít.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es