Kívül tágasabb

Alulfizetett a brit kormányfő?

2020.09.21. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A politikusi fizetések azon téma egyike, melyen bármeddig el lehet vitatkozni. Mennyit keressen egy politikus? Sokat, hogy kevésbé legyen hajlamos a korrupcióra? Vagy viszonylag keveset, mert mégis csak a mi zsebünkből kapja? Egyáltalán mi az a viszonylag?

boris_johnson_5_foto_facebook_com_borisjohnson_1.jpg

Az Egyesült Királyságban például az átlag képviselői fizetés 82 ezer font évente, ami kellemes összeg, de nem mondanánk kiemelkedően magasnak. (Az évek során persze többször emelték, mire ide jutott.)

Szóval szép pénz, arra elég, hogy a fizetések top 5 százalékába beférjen vele az egyszeri képviselő, de mondjuk Londonban olyan nagyon nem lehet ugrálni belőle. (Tudjuk, tudjuk, van költségtérítés és eszünk ágában sincs sajnálni őket…)

Na, ebbe a helyzetbe érkezett meg az a vita, ami arról szól, hogy Boris Johnson kormányfő a maga évi 150 ezer fontos fizetésével keveset keres-e. Az egészet Times egy cikke hozta elő, mely azt állította a miniszterelnökhöz közeli forrásokra hivatkozva, hogy BoJo állítólag boldogtalan, részben azért, mert kevésnek érzi a fizetését.

Amiben egyébként van valami, hiszen képviselőként saját rovata volt az egyik napilapban (jó pénzért), előadásokat tartott (még jobb pénzért), azaz az a furcsa helyzet állt elő, hogy miniszterelnökként jóval kevesebbet keres, mint korábban.

A vita persze beindította az internetet is, elég komoly vita bontakozott ki arról, tényleg keveset keres-e a miniszterelnök. A két tábor közül az egyik érzéseit talán David Schneider foglalta össze a legjobban a Twitteren.

„Ki a túlterhelt és alulfizetett? Egy évi 150 ezer fontot kereső férfi, aki kisebb vagyont gyűjtött a saját rovatából és az évi 350 ezer fontot hozó beszédeiből? Vagy a nővér, aki évi 25 ezer fontért harcol a járvány ellen?” – írta.

A másik oldal viszont azzal érvel, hogy ha a legjobb elméket, szakembereket akarjuk a Parlamentben (egyáltalán: a politikába) vonzani, akkor bizony meg kell őket fizetni.

Vajon emelni kellene a miniszterelnöki fizetésen?

(Fotó: facebook.com/borisjohnson)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása