Kívül tágasabb

Végleg bezárhat Shakespeare legendás színháza

2020.05.21. 09:17, Kívül tágasabb ,

A járvány kivégezheti William Shakespeare legendás színházát, a Globe ugyanis minden bizonnyal végleg bezárhatja kapuit, mert a jelek szerint képtelen lesz lenyelni a korlátozások miatt elszenvedett veszteségeket.

globe_theatre.jpg

Az eredeti Globe-ot még William Shakespeare társasága, a Lordkamarás Emberei (Lord Chamberlain's Men) építette. A londoni színtársulat hírnevét elsősorban persze a szerzőnek köszönheti, hiszen egyrészt náluk írta legtöbb darabját és színészként is fellépett velük.

Olyannyira, hogy elég sok darabját kifejezetten az eredeti épület adottságait figyelembe véve írta. A Hamlet, a Lear király, a Macbeth vagy az Othello sem lenne ugyanolyan a Globe nélkül.

Az 1599-ben átadott épület sajnos nem sokáig húzta, hiszen 1613-ban leégett. Pontos mását 1997-ben adták át alig pár méterre az eredeti helyétől, a Temze partján, korabeli feljegyzéseket és képeket felhasználva.

A színház külsőre gyakorlatilag teljesen megegyezik az eredetivel, bár pár dologban azért különbözik (például a tetőre locsolórendszer szereltek, és azért itt-ott beton is megjelenik.

Érdekessége még, hogy a legtöbb részlet tehát teljesen megegyezik az Erzsébet korabeli eredetivel, olyannyira, hogy az 1666-os nagy londoni tűzvész óta az egyetlen zsupfedeles épület a brit fővárosban, amely építési engedélyt kapott.

A hírek szerint most nem a tűz, hanem a koronavírus-járvány, illetve az abból fakadó intézkedések tehetnek be neki. A Globe művészeti vezetője szerint a problémát az okozza, hogy az intézmény nem jogosult a Művészeti Tanács (Arts Council) támogatására.

A lottóbevételeket 1994 óta újraosztó, állami, de a kormánytól független intézmény nyilván a járvány idején is támogatja a rászoruló kulturális intézeteket, ám a Globe nem tartozik közéjük.

„Mi teljes mértékben a jegybevételektől és az egyéb tevékenységekből (kereskedelmi tevékenység, oktatási programok) befolyó pénzekből élünk” – hangsúlyozta Michelle Terry.

A művészeti igazgató szerint ki vannak centizve, így most, hogy kiestek a jegybevételek, nagyon kevés tartalékuk maradt.

A brit parlament alsóházának digitális, kulturális, média és sportbizottságának tagja, Julian Knight szerint a színház bezárása tragédiával érne fel.

„Shakespeare Globe színháza egy világszerte elismert intézmény, nem csak nemzeti identitásunk része, de kiemelkedő példája annak is, miként járul hozzá a művészet a gazdasághoz. Ha a Covid-19 megsemmisítené, az tragédia lenne” – hangsúlyozta a képviselő.

E sorok írójának volt szerencséje még a 90-es évek végén, nem sokkal a nyitás után bejutni egy darabra a Globe-ban. Fantasztikus, meghatározó élmény volt egy, a modern színházaktól teljesen eltérő közegben színdarabot nézni. Nagy kár lenne érte.

(Fotó: shakespearesglobe.com)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es