Kívül tágasabb

Tíz kevésbé ismert dolog II. Erzsébetről

2020.04.21. 15:52, Kívül tágasabb ,

Április 21-én lett 94 éves II. Erzsébet, akiről nagyjából mindent megírtak már. A brit történelem leghosszabb ideig trónon lévő uralkodójáról ugyanakkor akadnak olyan érdekességek, melyek talán kevéssé ismertek. Ezek közül osztunk most meg tízet.

ii_erzsebet_3.jpg

1. Két születésnap

Az viszonylag köztudott, de ha már születésnapja van, akkor nem hagyhatjuk ki, hogy a mindenkori brit uralkodónak két születésnapja van, az egyik az igazi, a másik pedig egy nyári, amit az egész ország ünnepel.

Illetve ez úgy pontos, hogy ha az uralkodó születésnapja egyébként is nyárra esik, akkor csak egyszer ünneplik. Károly például novemberben született, neki lesz egy külön nyári is, ám Vilmos például júniusi, neki alighanem egybeesik majd a kettő.

2. Unokája, György (a majdani király) Gan Gan-nak hívja, ami szerintünk aranyos.

3. Amikor 1947-ben összeházasodott Fülöp herceggel, az esküvői ruha anyagának beszerzéséhez úgy kellett összegyűjtenie a kuponokat.

4. Nyolcvanadik születésnapjára meghívott sok szintén 80 évest a Buckingham Palotába. Érdekes buli lehetett, jó sok ginnel (az II. Erszébet kedvenc itala).

5. Kiválóan beszél franciául. Oui, elle parle français.

6. Nincs jogosítványa, de nincs is rá szüksége, ugyanis anélkül is vezethet. Mi több, útlevele sincs, mert az sem kell neki.

7. A brit partok 5 km-es sávjában kifogott bálnák, delfinek, tokhalak a királynő tulajdonát képezik. Egyébként szintén az övé minden, meg nem jelölt hattyú is az Egyesült Királyság területén.

8. Minden reggel 9 órakor egy skótdudás kezd játszani hálószobája ablaka alatt, ezzel mintegy ébresztőóraként szolgálva II. Erzsébetnek.

9. 1982-ben egy behatoló sikeresen bejutott a Buckingham Palotába, mi több, a királynő hálószobájába. Igen, ott volt II. Erzsébet is, aki körülbelül 10 percet beszélgetett az illetővel, mielőtt hívta volna az őrséget.

10. Carol Ann Duffy személyében saját, személyi költője van.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es