Kívül tágasabb

Konteók a brit belügyminiszter eltűnéséről

2020.04.13. 06:30, Kívül tágasabb ,

Hova lett a brit belügyminiszter? Ezt találgatja szinte az egész Egyesült Királyság, már amikor nem a koronavírus-járvány egyre rémisztőbb következményeivel van elfoglalva.

priti_patel_foto_instagram_com_pritipatelmp.jpg

Priti Patel ugyanis az elmúlt hetekben szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, legalábbis ha arra gondolunk, hogy belügyminiszterként a járvány elleni harc élvonalában lenne a helye.

Ehelyett Boris Johnson megbetegedése óta elsősorban az egészségügyi miniszter, Matt Hancock (ez mondjuk érhető) tájékoztat elsősorban, esetleg a kormányfőt helyettesítő külügyminiszter, Dominic Raab, de még a lakhatásért felelős Robert Jenrick is többet szerepelt a nyilvánosság előtt, több interjút adott, mint Priti Patel.

Holott a belügyminiszter felel a rendőrségen túl a bevándorlásért és a nemzetbiztonságért is, ráadásul azt sem lehet mondani, hogy ne lennének kíváncsiak a véleményére, hiszen az elmúlt hetekben négy alkalommal is meg kellett volna jelennie a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket ellenőrző bizottság előtt, de egyszer sem ment el.

A testület elnöke, Yvette Cooper nyilvánosságra hozta, hogy nem kevesebb, mint hat alkalommal hívta meg írásban Priti Patelt a bizottság elé, mindannyiszor elutasító választ kapott, holott azt is felajánlották neki, hogy videóbeszélgetésen kérdeznék meg. A legfrissebb hír az, hogy április 15-én talán megjelenik.

A helyzet odáig fajult, hogy már a kulturális ügyekért felelős miniszternek, Oliver Dowdennek kellett bizonygatnia a Sky Newson, hogy minden rendben minisztertársával, aki „100 százalékig elkötelezett” a vírus elleni harc mellett.

Mi történik ilyenkor? Megjelennek a különböző elméletek a sajtóban arról, miért „bujkál” az adott politikus. Nos, az Independent is előállt hárommal.

1. A zsarnokoskodás vádja

A Brexit napja után, de még a koronavírus-járvány előtt a szigetországban az egyik nagy szenzációt a belügyminiszterrel kapcsotos vádak jelentették. Volt beosztottjai álltak elő azzal, hogy Prit Patel még korábban megfélemlítette őket, zsarnokoskodott felettük.

A legutóbbi címlapos hír március 3-i, amikor sorozatban egy harmadik közszolga állt elő ilyen történettel. A balhé azzal indult, hogy az egyik rendkívül magas rangú közhivatalnok (az Egyesült Királyságban a köz szolgálatát komolyan veszik, az teljesen pártfüggetlen pozíció és akár hosszú évtizedekig töltik be), Sir Phillip Rutnam éppen Priti Patel zsarnokoskodása miatt mondott le.

2. Kiderült, a „képzetlen” bevándorlók mégis nagyon fontosak

Februárban Priti Patel büszkén jelentette be a kormány „ausztrál típusú” bevándorlási pontrendszerét, amely a teljes kilépés után lép életbe és melynek lényege, hogy kifejezetten visszafogja a megfelelő végzettséggel nem rendelkező bevándorlók érkezését.

A szociális és egészségügyi szférában már akkor sokan kongatták a vészharangot, hogy az új szabályok megtizedelik a munkaerőt. A járvány pedig drámai módon be is bizonyítja az igazukat.

Nem elsősorban egészségügyi dolgozókról van szó: a szupermarketekben munkát vállalókról, a mezőgazdaságban tevékenykedőkről vagy a buszsofőrökről – mindannyian rendkívül fontos munkát végez(né)nek válság idején.

3. A rendőrséget ért kritikák

Belügyminiszterként nyilván Priti Patel felel a brit rendőrség munkájáért. Márpedig mostanában elég sok (jogos vagy jogtalan) kritika éri a rendfenntartókat, elsősorban azzal vádolva őket, hogy visszaélnek a rendkívüli időkben kapott hatalmukkal.

(Fotó: instagram.com/pritipatelmp)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es