Kívül tágasabb

A világ legnagyobb labirintusa

2020.01.10. 06:30, Kívül tágasabb ,

Ha valami a legnagyobb, legmagasabb, legdrágább, akkor a cím jó eséllyel Dubainak jut. Esetünkben azonban nem így van, hiszen a világ legnagyobb mobil labirintusát Abu Dzabiban állították fel.

cim_313.jpg

Nem kevesebb, mint 1500 munkaórába telt felállítani az Abu Dzabiban lévő Marina Mall területén felállítani a Wonder Maze névre keresztelt labirintust, ami már a harmadik egyébként az Egyesült Arab Emirátusok területén (ezek szerint valamiért arrafelé kedvelik a labirintusokat).

Az április végéig nyitva lévő látványosság közel 3000 négyzetméteren várja a kalandra vágyókat. Márpedig igazi kaland kikeveredni a 25 ezer négyzetméternyi ponyvából, 1700 méternyi csőből és 8000 méternyi kötélből felhúzott labirintusból.

Olyannyira, hogy átlagosan 45-60 perc átvergődni rajta. Arra is gondoltak, aki ezt kicsit sokallná, esetleg valahol félúton úgy érzi, elege van az egészből, így van egy gyorsított menekülési útvonal is.

cik.jpg

A cél bejutni a labirintus központjába, ahol egy 5 méter magas kilátóról lehet vissza- és előretekinteni. Mert nyilván nem csak be-, de kijutni is kell.

A látványosság elsődleges funkciója persze a családi szórakoztatás és persze az irányérzék és a memória tesztelése. (Már akinek a bolyongás és a memóriateszt a szórakozás kategóriába esik, ugye.)

A labirintus minden nap délelőtt 11-től este 10-ig (!) van nyitva, a belépő 2800 forintba kerül, gyerekeknek ingyenes.

(Fotó: Wonder Maze)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es