Kívül tágasabb

Forradalmi ülés készült a repülőkre

2019.12.10. 06:30, Kívül tágasabb ,

Az olcsó repülés egyik hátulütője a kényelmetlen, szűk ülés, amin elférni is alig lehet. A helyzet tovább romlik akkor, ha az ember kicsit hosszabb útra (vagy nagyon korán, esetleg késő este, ami a fapadosok esetében nem ritkaság) repül és esetleg aludna egyet. Most úgy tűnik, megoldás született a problémára.

interspace_repuloules.jpg

A Universal Movement elképzelése voltaképpen annyira pofonegyszerű, hogy szinte megdöbben az ember, ez miért nem jutott még eddig senkinek az eszébe.

A lényeg, hogy a turistaosztályon minden ülés mögött egy-egy behajtható szárny található, amit nagyon egyszerűen ki tudunk nyitni és máris rögtön megteremtettük az eddiginél nagyságrendekkel kényelmesebb pihenés lehetőségét – nem beszélve arról, hogy (mivel jóval kevesebbet látunk a szomszédból) intimebb teret hoz létre.

Az Interspace fantázianevű ülőhelyet Londonban mutatták be nemrégiben. Kitalálója Luke Miles, a Universal Movement brit anyacége, a New Territory alapítója és vezető kreatívja.

Van már némi tapasztalata a repülés terén, három évig dolgozott a Virgin Atlantic vezető tervezőjeként. Mint a CNN-nek elmondta, azt vette észre, hogy a fejlesztések jelentős része az első osztályra összpontosít, éppen ezért szeretett volna kitalálni valamit a turistaosztály üléseire is.

Visszatérve az ülésre, a két szárnyat külön-külön vagy egyszerre is ki lehet hajtani, az amerikai hírtelevízió azt kipróbáló riportere szerint annak dőlve meglepően kényelmes a pihenés.

(Fotó: universalmovement.io)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es