Kívül tágasabb

Új-Zéland megoldotta, ami Amerikának nem megy

2019.07.22. 06:30, Kívül tágasabb , 50 komment

A márciusi merénylet után betiltották a félautomata fegyvereket az országban, ám a tulajdonosok kártérítésért visszaszolgáltathatják azokat. Sokan éltek is a lehetőséggel.

uj-zeland_fegyverek_foto_uj-zelandi_rendorseg.jpg(Fotó: új-zélandi rendőrség)

Négy hónappal a christchurch-i vérengzés után tartották az első fegyverleadást Új-Zélandon, éppen abban a városban, ahol 51 emberrel végeztek két mecsetnél. Az első akcióban 169 ember adott vissza 224  fegyvert, valamint 217 alkatrészt és kiegészítőt. 

Az országban még összesen 247 hasonló eseményt tartanak idén, ezek során a tulajdonosok kompenzáció fejében leadhatják az illegálisnak minősített félautomata fegyvereket. Az első alkalommal 433 682 új-zélandi dollárt (83,7 millió forint) fizettek ki a hatóságok a jelentkezőknek. 

Mindenki dicsért mindenkit 

A rendőrség részéről Mike Johnson azt közölte, hogy a fegyvertulajdonosok hozzáállása remek volt. Több mint egy órával a leadás kezdete előtt már kint sorakoztak. 

„Senki sem háborgott. Minden rendben zajlott, nagyon pozitív tapasztalattal gazdagodtunk, mindenki büszke arra, amit elértünk” – mondta a parancsnok

A rendőrségért felelős miniszter, Stuart Nash dicsérte a rendőröket és a tulajdonosokat is az első esemény sikeréért, úgy vélte, kifizetődött az elmúlt hónapok munkája. Biztatónak nevezte a leadás eredményeit. 

Megfelelő ellentételezés 

A kormány 200 millió dollárt különített el a programra, és szükség esetén növeli a keretet. A miniszter hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy a fegyvertulajdonosok ne csalódottnak érezzék magukat, hanem azt lássák, hogy megfelelő kompenzációt kaptak. 

„Tudjuk, hogy a fegyvertulajdonosok többsége törvénytisztelő állampolgár, akik sosem tettek semmi rosszat. A törvény változott, és most már tiltott fegyver van náluk. Ez az intézkedés nem ellenük irányult, hanem azt célozza, hogy a christchurchi események ne ismétlődhessenek meg” – fejtette ki. 

A 4,8 milliós országban a becslések szerint1,5 millió lőfegyver van a lakosságnál, ezzel Új-Zéland 17. a világon. 

Úgy tűnt, a tulajdonosok többsége valóban boldogan távozott. Egyikük név nélkül azt mondta a New Zealand Heraldnek, hogy elégedett a vadászatra használt fegyveréért kapott 13 ezer új-zélandi dollárral (2,5 millió forint).

„Eredetileg nem igazán bíztam ebben a megoldásban, nem hittem, hogy tisztességes az eljárás. De a végkimenetel jó és a rendőrség is jól kezelte a dolgot” – fogalmazott. 

Egy másik férfi is arról számolt be, hogy keveset kellett várni és az egész folyamat a fegyver megvizsgálásával rendezett és fájdalommentes volt.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy csak egy eset volt, amelyben a tulajdonos vitatta a felkínált árat, de végül sikerült békésen rendezni a helyzetet. 

Akadtak elégedetlenek 

Azonban nem mindenki volt teljesen boldog. Egy tulajdonos arról számolt be, hogy a legtöbb ember, akivel beszélt az eseményen, felelős fegyvertartó, és bosszantotta őket, hogy le kell adni a félautomata fegyvereket. Szerinte a kormány túlreagálja a dolgot a szigorítással, és a rendőrség eltakarítja a mocskot, amit teremtett. 

Nem az egyetlen intézkedés, amit a márciusi mészárlás óta tettek a hatóságok: már több mint 700 lőfegyvert foglaltak le, valamint új adatbázist hoznak létre a lőfegyvertartásról. 

A 4,8 milliós országban a becslések szerint 1,5 millió lőfegyver van a lakosságnál, ezzel Új-Zéland 17. a világon a Small Arms Survey nevű szervezet adatai szerint.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Új-Zéland

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása