Kívül tágasabb

Brutális részletek a Köpcös kegyetlenségéről

2019.01.26. 06:30, Kívül tágasabb , 41 komment

Tart a hírhedt mexikói drogbáró, Joaquin El Chapo Guzmán pere New Yorkban. Egykori testőre árult el részleteket a 2016-ban elfogott bűnöző kegyetlenkedéseiről.

el_chapo.jpg

Novemberben kezdődött, és várhatóan négy hónapig tart a Sinaloa kartell feje elleni per kiemelt biztonsági intézkedések mellett. Ez a bűnszervezet volt a legnagyobb kábítószer-szállító az Egyesült Államokba. 

Hírhedt vezérét, Joaquin Guzmánt többszöri szökése után 2016-ban fogták el a mexikói hatóságok, és egy évvel később adták ki az Egyesült Államoknak. 

A Köpcös (El Chapo) becenevű drogbáró ellen 17 vádpontot fogalmaztak meg, köztük pénzmosás és drogcsempészés is szerepel, de ezeket eddig tagadta a bíróságon. Most azonban egykori testőre is ellene vallott. 

Isaias Valdez Rios elmondta, hogy saját szemével látta, ahogy a Köpcös három rivális drogbanda tagját is megveri és megöli. 

Az egyik esetben két férfi volt az áldozat, akik eredetileg a Sinaloa tagjai voltak, de átálltak a rivális Los Zetashoz. Árulónak tekintették és a Köpcös emberei elkapták őket. A szemtanú szerint a drogbáró maga több mint három órán keresztül brutálisan verte a másik banda tagjait. 

„Úgy néztek ki, mint a rongybabák, a csontjaik eltörtek, nem tudtak mozdulni, Joaquin még ekkor is ütötte őket egy husánggal és a fegyverével is” – emlékezett vissza a testőr. 

A két férfit elvitték egy másik területre, ahol nagy tüzet gyújtottak. A Köpcös fejbe lőtte őket, majd azt parancsolta embereinek, hogy dobják a hullákat a tűzre, mert nem akarta, hogy a maradványok között csontok legyenek. 

A harmadik férfi, akit a vezér megölt, az Arellano Felix kartellhez tartozott. 

„Vasalót nyomott a hátához, a ruhája beleégett a bőrébe. Autós szivargyújtóval égette végig a testét, a lábát is megégette” – idézte fel a volt testőr a BBC szerint a kegyetlen tettet. 

A megkínzott férfit ezután napokra bezárták, majd szemét bekötve, kezeit és lábait összekötve egy temetőbe vitték. A Köpcös elkezdte kihallgatni és miközben válaszolt, lelőtte. A férfi még levegőért kapkodott, de élve bedobták egy sírgödörbe és elásták. 

A korábbi testőr is veszélyben volt, mert a drogfőnök azt gyanította, hogy meglopja őt. Valdez Rios 2014-es letartóztatása óta van amerikai börtönben. Hosszú börtönbüntetés vár rá, de mivel együttműködik a hatóságokkal, azt reméli, ez csökkenthető lesz. 

(Fotó: Getty Images)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es