Kívül tágasabb

Plusz kilókkal is lehetsz szexi

2018.10.08. 06:30, Kívül tágasabb , 46 komment

Egy fitnesz blogger előtte-utána képeket tett közzé, amelyeken azt mutatja meg, hogy nem fogyott, hanem éppen ellenkezőleg, súlyt szedett fel, s ezzel a „kisebb a jobb” tévhit ellen próbál küzdeni.

cim_250.jpg

A kanadai Jen Brettnek több mint 310 ezer követője van Instagramon, YouTube-csatornájára pedig 57 ezren iratkoztak fel. Rendszeresen posztol pozitív testképről szóló üzeneteket, mellette a jelenlegi méreteit megmutatva képeken.

A lány most már jól érzi magát a bőrében, de ez nem mindig volt így. Iskolásként táplálkozási zavar alakult ki nála, és hosszú út vezetett el addig, ahol most tart. 

A sporthoz fordult a gyógyulás érdekében, de rájött, hogy nem érdemes állandóan a kalóriákat számolgatni és folyton a mérleget bűvölni. Most azt szeretné megmutatni az embereknek, hogy nincs gond azzal, ha valaki úgy változtat, hogy közben súlyt szed fel.

2015_2018.jpg

A 22 éves blogger három évvel ezelőtti és mostani képek összehasonlításán mutatja meg a változást, amelyre büszke, még ha néhány kommentelő szerint soványan jobban is nézett ki. 

2_430.jpg

„Rendben van, ha többet akarsz az életedtől, mint hogy csak azon aggódj, mennyit ettél, vagy mennyire szálkásak az izmaid. Néhányak szerint elengedtem magam, de éppen azt engedtem meg magamnak, hogy kilépjek az unalmas étrend kultúra narratívájából, amely azt mondja nekünk, hogy a kisebb a jobb. És ezért nagyon büszke vagyok magamra” - írta.

Jen Brett üzenete többeket is arra inspirált, hogy kevesebb törődjenek a társadalmi elvárásokkal a kinézetüket illetően, és sok támogató üzenetet kapott. 

(Fotó: instagram.com/jenbretty)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása