Kívül tágasabb

A magányos fiatalok generációja

2018.09.10. 06:30, Kívül tágasabb , 63 komment

A „honjok” egy egész társadalmi csoport jelöl Dél-Koreában. Ők azok a független fiatalok, akik a kemény munka helyett (vagy mellett) önmagukkal törődnek. A magányosság azonban komoly társadalmi problémát jelent a távol-keleti országban.

cim_244.jpg

Ők a „honjok”, ami talán magányos törzsként fordíthatnánk magyarra (hon= egyedül, jok=törzs). Őket örökíti meg fényképein Nina Ahn és Hasisi Park, akik maguk is közéjük tartoznak. 

„Olyan generáció vagyunk, ahol a kemény munka a fényes jövő reményében egyszerűen nem garantálja már a boldogságot. Akkor miért ne foglalkozzunk egy kicsit többet önmagunkkal?” – mondja Nina Ahn, aki több, mint egy évtizedet töltött Szöulban.

1_453.jpg

Miközben a fotográfiák gyakran a magányosság témáját járják körül, a művész hisz abban, hogy kortársai elődeiknél jobban gazdagítják majd életüket olyan tapasztalatokkal, mint például az utazás. 

„A kortársaim tudják, hogy nincs olyan, hogy ’boldogan éltek, míg meg nem haltak’. Szüleiknél sokkal bölcsebben állnak a világhoz. A mi életünkben más a fontossági sorrend” – tette hozzá a CNN-nek.

2_426.jpg

Fotói fiatal, magányos embereket ábrázolnak, feltárva a dél-koreai társadalom valóságát. Nina Ahn szerint a mai fiataloknak kevesebb lehetőségük van a kapcsolatépítésre és önmagukra egyaránt. 

Két éve az országban 5 millió egyedülálló háztartás volt, azaz gyakorlatilag minden harmadik ember társ nélkül élte mindennapjait. A növekvő középosztály és a kormány erőfeszítései a családtervezés népszerűsítésére furcsa módon a születések számának drámai csökkenéséhez vezettek.

3_392.jpg

Nina Ahn fotóin kívül Hasisi Park munkáit is a magányosság és az elszigeteltség ihlette. Műveiben a modern kor társadalmi nyomását okolja a dél-koreai fiatalok magányosságáért. 

Hasisi Park szerint a honjok-generáció ma már önmagában is gazdasági erő, ami „éppen elég nagy lett ahhoz, hogy fogyasztói hatalommal rendelkező kultúrát alakítson ki”.

4_357.jpg

„Az a társadalom, amiben élünk nagyon instabil tud lenni és azt hiszem, a fiatalok nem akarnak többé kockáztatni” - teszi hozzá a Szöulban szabadúszóként dolgozó fotós, aki alanyait gyakran erőtlen lényeknek ábrázolja kitéve a nagy pusztaságnak, vagy a társadalom egészének.

(Fotó: Nina Ahn és Hasisi Park)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása