Kívül tágasabb

Fordulat a kelet-európaiakat kitiltó angliai ügyben

2017.12.25. 10:05, Kívül tágasabb , 172 komment

Hatalmas felháborodást okozott a napokban egy tábla, mellyel kitiltották a kelet-európaiakat egy oxfordshire-i horgászparadicsomból. Most komoly fordulat történt az ügyben.

horgasztabla.jpgA táblát azóta levették

„Tilos a járműforgalom, lengyel és más kelet-európai horgászok belépése nem megengedett, gyerekek és kutyák sem léphetnek be” – ezzel a felirattal lehetett szembesülni egy oxfordshire-i horgásztó tábláján. 

Az ügy komoly botrányt okozott, a tavat működtető cég annyival rendezte le először az ügyet, hogy egyrészt télen nem fogadnak vendégeket, másrészt magánterület lévén azt engednek be, akit akarnak. 

Ezen az állásponton voltak a hatóságok is, akiket a táblával szembesülő lengyel férfi, Rado Papiewski megkeresett, mondván a kiírás diszkriminatív. Miután nem akartak foglalkozni az ügyével, úgy döntött, országos kampányt indít. 

Persze mit sok mindennek, ennek a tiltásnak is van alapja, a lengyel (és kelet-európai) horgászok egy része ugyanis a kifogott halat megeszi, az angoloknál viszont általában visszadobják (különösen ha védett fajról van szó). 

Viszont sokan betartják a törvényeket, márpedig őket is diszkriminálja a felirat – érvelt Rado Papiewski. (Az ügyről további részleteket itt olvashatsz.)

Most fordulat történt az ügyben, a cégtulajdonos Billy Evans ugyanis úgy döntött, leveszi a táblát, mert megfenyegették a családját. 

„Nem tartózkodom az országban, amikor hazatérek, eldöntöm, mi legyen a továbbiakban. Lehet, hogy az egész tavat bezárom a látogatók elől hosszabb időre” – nyilatkozta a Field Farm tulajdonosa a BBC-nek

„Nem tűröm a tolvajokat, akárhonnan jöjjenek is. Ki fogok állni azért, amiben hiszek. Ha rasszistának neveznek azért, mert nem akarok tolvajokat látni a tulajdonomban álló területen, ám tegyék” – tette hozzá Billy Evans. 

A helyzet azért ennél bonyolultabb, ugyanis a férfi ellen jogi eljárás is indulhat, miután a brit Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint a felirat törvényellenes – volt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása