Kívül tágasabb

Bűnös az ámokfutó biciklis, de…

2017.08.25. 06:30, Kívül tágasabb , 83 komment

Először vádoltak meg emberöléssel egy kerékpárost az Egyesült Királyságban. Charlie Alliston tavaly februárban ütött el Londonban egy nőt, aki később belehalt fejsérüléseibe. A biciklist most bűnösnek találták, de nem emberölés bűntettében.

charlie_alliston.jpgCharlie Alliston (Fotó: PA)

Még tavaly év elején történt, hogy az akkor még csak 19 éves Charlie Alliston London keleti részén elütötte a 44 éves Kim Briggst, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy egy héttel később a kórházban meghalt. 

A férfi kerékpárján nem volt első fék, ami a szakértők szerint megmenthette volna a HR-konzultánsként dolgozó nő életét, annak ellenére, hogy a tárgyaláson Charlie Alliston váltig hangoztatta, hogy szerinte semmilyen különbséget nem jelentett volna. 

Ez az első eset egyébként az Egyesült Királyságban, hogy kerékpáros ellen emberölés bűntette miatt indult bírósági eljárás. Az ügyészség azzal érvelt, hogy a férfi kifejezetten törekedett arra, hogy a járműve veszélyes legyen. 

Az kétségtelen, hogy Charlie Alliston kifejezetten kockázatkereső figura, aki online többször hangoztatta, mennyire izgalmas fék nélkül kerékpározni. A férfi egyébként bukósisakot sem viselt, Planet X márkájú járművét pedig a törvények szerint kötelező első fékkel ellátni az utcai közlekedéshez. 

Ha ez nem lenne elég, a férfi a balesetet követően több posztban is az áldozatot hibáztatta a balesetért, azt állítva, hogy Kim Briggs az ütközés idején telefonált és semmibe vette Charlie Alliston felszólításait, hogy térjen ki az útjából. 

A férfit végül felmentették az emberölés vádja alól, ugyanakkor bűnösnek találták súlyos testi sértés okozásában, amit felelőtlen magatartásával okozott – nagyjából ez a legsúlyosabb vád, amivel ma jogilag kerékpárost lehet illetni. 

Charlie Alliston ügyében a bíróság szeptember 18-án hoz ítéletet, ekkor dől el, pontosan milyen büntetést kap. Addig szabadlábon lehet.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása