Kívül tágasabb

Balkezes vagy? Jó neked!

2017.06.27. 06:30, Kívül tágasabb , 18 komment

Rengeteg szóbeszéd kering hosszú ideje a balkezességről. Akadnak köztük olyanok, melyek szerint a balkezesek fiatalabban halnak, mások a bűnözésre való hajlammal hozzák összefüggésbe őket, mi több, olyat is olvastunk már, hogy több alkoholt isznak. Most azért egy ezeknél jóval pozitívabb tulajdonságról szól a legújabb fáma.

balkezesseg_foto_pixabay_com_unsplash.jpg

Ráadásul a fenti, jórészt megalapozatlannak tűnő, cserébe erősen vitatott elméletekkel szemben utóbbinak alapja is van, legalábbis a matematika terén biztosan. Az IFL Science sok, a témában publikált tanulmányt elemzett ki, mert arra voltak kíváncsiak, mennyi igaz a fenti állításokból.

A helyzet az, hogy ami a matekot illeti, annak bizony van alapja, méghozzá az, hogy a balkezes jobb agyféltekéje fejlettebb, ami komoly segítség, amikor a tudatos térérzékelés és a tárgyábrázolás a feladat. 

Ha ez nem lenne elég (lévén jobbkezesek, nekünk már bőven az…) a balkezeseknek nagyobb az agyukban a kérgestest (Corpus callosum), ami egy harántirányú idegrostokból álló vaskos, fehér lemez az agyban. Ez a legnagyobb összeköttetés a két agyfélteke között. (Akit ez bővebben érdekel, olvasson róla itt, mi nagyjából a kötőszavakat értettük belőle, szóval nem mennénk bele mélyebben.) 

A lényeg, hogy emiatt a két agyféltekének jobb az összeköttetése, azaz a balkezesek gyorsabban dolgozzák fel az információkat, mint jobbkezes társaik. 

A matematika és a balkezesség közti kapcsolat nem újdonság, az már igen, hogy a korábbi tesztek jellemzően mindig más megközelítést alkalmaztak a matematikai képességek mérésére.

Az IFL-nél most viszont összesen 2300, különböző korú diákkal töltettek ki különböző nehézségű matematikai feladványt tartalmazó kérdőívet, és az eredmények azt mutatták, hogy a balkezesek jobb eredményeket értek el, amikor a nehezebb problémákat kellett megoldani. 

Az egyszerű matematikai feladványok esetében nem volt jelentős eltérés, kivéve az „extrém jobbkezesek” esetében (ők azok, akik minden tevékenységhez csak a jobbkezüket használják). Ők minden kísérletben alulteljesítettek. 

Mielőtt azonban messzemenő következtetéseket vonnánk le, azt az IFL kutatói is hangsúlyozzák, hogy nem szabad kizárólag ez alapján megítélni embereket. Annál is inkább, mert a rendkívül fejlett jobb agyféltekével rendelkezőknek csupán az egyharmada balkezes. 

Szóval nekünk is maradt némi remény… 

(Fotó: pixabay.com/Unsplash)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása