A kérdés jó, és persze a rá adott válasz nagyban függ attól, milyen körülmények között él az ember, mit lát maga körül, melyik társadalmi osztály tagja.
A dilemma legutóbb akkor merült fel, amikor Nagy-Britanniában a választásokat megelőzően a Munkáspárt bejelentett, hogy megemelné a leggazdagabbak adóját és ennek a kategóriának az alját évi 80 ezer fontos keresetnél húzta meg.
A kialakult vita nyomán a YouGov közvéleménykutató készített egy felmérést, melyben azt próbálta meg kideríteni, hogy az emberek kit tartanak szegénynek, gazdagnak, vagy éppen egyiknek sem (nevezzük őket mondjuk középosztálynak).
Nos, a válaszokból az derült ki, hogy az emberek azokat tartják szegénynek, akik évi 15 300 fontnál kevesebbet keresnek, egyébként nagyjából a munkavállalók 40 százaléka ide tartozik.
A megkérdezettek többsége szerint az évi 16 478 és 38 800 font között keresők alkotják a masszív középosztályt, ők azok, akik se nem gazdagok, se nem szegények.
A felső tíz százalékba azok tartoznak, akik évi 60 500 fontnál többet keresnek, a közvélemény szemében ők már gazdagnak számítanak. Érdekesség, hogy noha a társadalom úgy tartja, a felső 10 százalék gazdag, az embereknek csupán a négy százaléka sorolja magát ehhez a réteghez.
A felmérés ebben az esetben csupán a bevételekkel foglalkozott, a kiadásokkal nem, ami szerintünk a gyengéje, hiszen nagyon nem ugyanaz Londonban keresni évi 50 ezer fontot, vagy mondjuk Newcastle-ben.
(Fotó: pixabay.com/blickpixel)