Kívül tágasabb

Amszterdam különös megszállói

2017.06.06. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Meglepő lakók szállták meg a holland nagyvárost, Amszterdamba ugyanis az évek során mintegy 800 pár szürke gém vette be magát. Meglehetősen jól érzik magukat, ami nem is csoda.

cim_194.jpg

Amszterdam kapcsán sok mindenre gondol az ember, speciel a szürke gém nekünk még soha nem jutott az eszünkbe – egészen addig, amíg bele nem futottunk Julie Hrudova képeibe.

A prágai születésű, de immár Amszterdamban élő fotós az Instagramon osztotta meg a szürke gémekről készült képeit. Az állatok érthető módon elsősorban a piacok környékét kedvelik, ahol potyadék halakat és csirkedarabokat vadásznak, elsősorban persze télvíz idején.

Egyik kedvenc helyük a város keleti részében található Dappermarket, ahol rengeteget lehet látni belőlük, amint a levegőben körözve várnak a zsákmányra. Olyan sokan vannak, hogy az egyik közeli kávéház törzsvendégei már versenyt is hirdettek arra, hogy ki tud több szürke gémet megörökíteni egyetlen fotón. A jelenlegi rekord 29 (!).

A 25 kolóniában Amszterdamban élő madarak helyzetét könnyíti, hogy a helyiek közül többen etetni kezdték őket. Nem meglepő persze, hogy ilyen sokan vannak, hiszen Európa ezen részén Hollandiában a legmagasabb a szürke gémek sűrűsége.

(Fotó: instagram.com/hrudography)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása