Kívül tágasabb

Megdőlt a szex egyik legnagyobb mítosza

2016.10.20. 06:41, Kívül tágasabb , 16 komment

A szex körül elég sok mítosz terjeng, ezek közül az egyik legnagyobb az, hogy a nemi élet jó módszer a kalóriaégetésre, és arra, hogy az ember formában maradjon. Nos, a rossz hírünk az, hogy ez nem igaz – persze ettől még nem árt szorgalmasan gyakorolni.

szex_flickr_com_bryan_brenneman_3.jpg

A különböző női és férfimagazinok egyik visszatérő kedvenc témája a szex kalóriaégető hatása, és míg ez persze igaz is (minden éget kalóriát, ugyebár), nagyon nem mindegy, hogy mennyit.

A New England Journal of Medicine szaklapban megjelent tanulmány szerint sajnos nem túl sokat. Egy körülbelül 70 kilós férfi egy órányi szexszel például mindössze 210 kalóriát éget el, ami megfelel a kényelmes, 4 km/órás séta tempójának (más kérdés, hogy sokkal élvezetesebb). 

Ráadásul nem akarunk senkit elkeseríteni, de a szexuális együttlét intenzív szakasza átlagosan 6 percig tart (ez van…), ezen idő alatt pedig egy, a 30-as évei közepén járó átlagos férfi körülbelül 21 kalóriát éget el, ami nem tűnik nagyon soknak. 

Ha ugyanennyi ideig ehelyett mondjuk tévét néz, akkor 7 kalóriától szabadul meg, szóval a szex ezek szerint háromszor olyan jó, mint a tévézés, függetlenül a programtól.

Ha már itt tartunk, gyorsan eloszlatunk még egy mítoszt, ami szerint a gyors súlyvesztés hosszú távon rosszabb eredménnyel jár, mint ha valaki fokozatosan adja le a kilókat.

A helyzet az, hogy a tudósok a megvizsgált esetek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy míg a nagyon alacsony energiabevitellel működő diétáknál a súlyvesztés rövidtávon érthetően gyorsabb volt, mint a kevésbé szigorú (napi 800-1200 kalóriát engedélyező) fogyókúráknál, hosszú távon, azaz egy évnél hosszabb idő után már nem volt jelentős különbség a két módszer között.

(Fotó: flickr.com/Bryan Brenneman)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es