Kívül tágasabb

Visszatért a rettegett betegség

2016.04.04. 06:46, Kívül tágasabb , 14 komment

A 19. század második felének egyik pusztító betegsége volt a skarlát, ami akkoriban a kisgyerekek között a vezető halálok volt, minden harmadik fertőzött gyermek nem élte túl. Most visszatért, és ami a legdurvább, hogy egyelőre a szakemberek sem tudják, miért.

skarlat_foto_bbc_com.jpg

A Viktoriánus-kor Európájának egyik pusztító betegsége volt a skarlát, ami elsősorban a gyerekek között szedte áldozatait. A helyzet drasztikusan a 20. század elején, az antibiotikumok felfedezésével és elterjedésével változott meg, a skarlát pedig szinte teljesen eltűnt.

Egészen addig, amíg pár évvel ezelőtt visszatért. Az első komolyabb járványt 2011-ben Hongkongban jegyezték fel, ekkor megnégyszereződött az esetek száma. Majd következett Anglia és Wales, ahol 2014 óta fél évszázada nem látott rekordot tapasztaltak, közelít a 20 ezerhez az esetek száma.

A Streptococcus baktérium által okozott betegség elsősorban a 2-8 éves gyerekeket támadja meg, de ritka esetekben idősebb gyerekek, és felnőttek is elkaphatják.

Ami viszont jó hír, hogy a betegség lefolyása távolról sem olyan borzalmas, mint mondjuk 120 éve volt, például egyelőre senki sem halt bele, ugyanakkor egyelőre a tudósok is csak találgatják visszatérésének okát.

A legfrissebb kutatás során 400 esetet vizsgáltak meg, és úgy találták, a mostani járványért felelős baktériumtörzsek között nincs domináns, viszont nem is sokban különböznek a korábbiaktól. Ugyanakkor szerencsére nem is rezisztensek a gyógyszerekre.

Azt az angol közegészségügy szakembere, Theresa Lamagni is megerősítette, hogy tulajdonképpen egyelőre fogalmuk sincs, mi és miért történik, ellenben remélik, hogy a közeledő csúcsszezonban még több esetet tudnak majd megvizsgálni és valamivel közelebb jutnak a megoldáshoz.

(Fotó: bbc.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es