Kívül tágasabb

Így dobálják a törékeny csomagokat!

2016.02.03. 06:43, Kívül tágasabb , 15 komment

Amikor az ember felad egy törékeny csomagot, mindig aggódik kicsit, vajon hogyan bánik majd vele az éppen aktuális csomagküldő szolgálat. Miközben természetesen meg vagyunk győződve róla, hogy Magyarországon minden ilyen tevékenységgel foglalkozó cég tökéletesen megbízható, talán nem minden tanulság nélkül való a legújabb brit botrány sem.

nagy-britannia_raktar_dobalas_forras_youtube_channel4.jpg

A botrányt a Channel 4 televízió robbantotta ki, amikor rejtett felvételen keresztül mutatta be, miként bánnak az egyik csomagküldő szolgálatnál a törékeny küldeményekkel.

A cég központi raktárában dolgozók ugyanis össze-vissza dobálták a csomagokat, sokszor jól láthatóan fittyet hányva a „törékeny” feliratokra. A felvételt a csatorna egy riportere készítette még karácsony előtt, azaz a csúcsidőszakban a vállalat Manchester közeli lerakatában.

Az újságíró alkalmi munkásként épült be, két hétig dolgozott minimálbérért és hat napon keresztül filmezett. A dokumentumfilm készítői szerint a cégtől egyórás képzést kapott, ami jórészt a csomagok helyes kezeléséről szólt.

A felvételekből az is kiderül, hogy a felügyelők annak ellenére sem avatkoztak közbe, hogy a Yodel szerint a képzés során kifejezetten arra okítják a leendő munkatársakat, hogy soha ne dobálják a csomagokat.

Egyes munkavállalók mintha kifejezetten sportot űztek volna a dobálózásból, úgy szórakoztak a csomagokkal, mintha gerelyt vagy diszkoszt hajigáltak volna, magyarul elszórakoztatták magukat.

A cég a felvételekre azt reagálta, hogy már megtette a megfelelő lépéseket az „elfogadhatatlan gyakorlat” kiszűrésére. „Nagyon sajnáljuk a felmerült eseteket és azt, hogy cserben hagytuk az ügyfeleinket. Teljesen nyilvánvalóan bizonyos területeken előrelépésre lesz szükség” - fogalmazott a vállalat közleménye, amely azt is leszögezte, hogy fogyasztóik 80 százalékos elégedettségi indexe az iparágon belül a legjobbak között van.

Vagy volt eddig...

(Forrás: YouTube/Channel4)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása