Kívül tágasabb

Minden idők legviccesebb logói

2015.12.02. 06:45, Kívül tágasabb , 11 komment

A logónál fontosabb dolog kevés van egy cég életében, egy jól megválasztott jel sokat hozzáadhat a sikerhez, és ez persze fordítva is igaz. Őszintén megmondjuk, a mai posztban látható logók esetében nem nagyon tudjuk eldönteni, hogy melyik kategóriába tartoznak, hiszen minden esetlenségük ellenére is annyira viccesek, hogy megragadnak az ember fejében. És alighanem ez a lényeg...

cim_santa_catarina.jpgKezdjük rögtön egy brazil egyetemmel! Érteni véljük, hogy a Santa Catarina-i intézmény Keleti Tanulmányok Intézete megpróbált egy japán templomot összepárosítani a felkelő nappal, ugyanakkor azt is látjuk, hogy ez finoman szólva sem sikerült nekik, hiszen utóbbi inkább egy fenékre emlékeztet. Nem csak minket, hiszen a logóból 2005-ben pillanatok alatt mém lett, olyannyira, hogy az egyetem el is távolította, ma már nem ezt használják – sajnos...

cseh_kolbasz.jpgJóval közelebb van hozzánk térben a cseh Kostelecké uzeniny kolbászgyár, ők viszont büszkén vállalják ezt a logót immár lassan 100 éve. Alighanem a cseheken kívül mindenki rácsodálkozik, ők viszont már megszokták, szóval semmi gond.

A következő kép viszont nettó trollkodás, amit az olasz ruházati cég, az A-Style követett el még 1991-ben. A poén az, hogy sokan a mai napig nem jöttek rá, mi a vicc lényege, pedig elég egyértelmű...

a-style.jpg

A következő logó esetében kissé kényelmetlenül érezzük magunkat, de valószínűleg nem annyira, mint amennyire 1974-ben az AIGA katolikus ifjúsági szervezet vezetői érezhették magukat, amikor rájöttek, hogy a jelképük felettébb félreérthető. Gyorsan fel is cserélték a fekete és fehér színeket, gusztus dolga, hogy jobb lett-e így a helyzet.

aiga.jpgAz Egyesült Államokbeli Vermont egyebek mellett a juharszirupról híres, amit az állam logójába is belefoglaltak. Nem túl szerencsésen, hogy visszafogottan fogalmazzunk...

vermont.jpgA japán Kudawara gyógyszergyár vezetői úgy érezték, érdemes lenne a nemzetközi piacra valami ütős, latin betűs logóval betörni. A törekvés legalább annyira volt sikertelen, mint a szimbólum eltalálása, a cég ugyanis ma már nem létezik.

kudawara.jpgKétségünk sincs afelől, hogy a virginiai Arlington gyermekgyógyászati központja nagyszerű intézmény (egyébként tényleg az, elsősorban a szegény családoknak segítenek), de ez a régi logójuk finoman fogalmazva sem sikerült túl jól. Már szinte mindenhova kitették, mielőtt valaki szólt volna nekik, hogy ezt talán nem kellene, és lecserélték.

arlington.jpg

Végül jöjjön egy kis cég, a Computer Doctors. Nincs mit hozzátennünk...

computer_doctors.jpg

További bizarr logók itt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: logó humor vállalat

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es