Kívül tágasabb

Pornótól a világsztárságig

2015.10.02. 06:48, Kívül tágasabb , 15 komment

Kim Kardashiant lehet kedvelni (noha nem nagyon tudjuk, miért) és lehet nem bírni, egy dolog elvitathatatlan tőle: karrierje hajnalán zseniális húzással fordított a maga javára egy nagyon nehéznek tűnő helyzetet. Íme, egy XXI. századi tanmese.

kim_kardashian_foto_instagram_com_kim_kardashian.jpg

Nem Kim Kardashian volt az első (és van egy olyan sejtésünk, hogy nem is az utolsó), akinek szexfelvétele így vagy úgy, de kiszivárgott az internetre, ám a hivatásos celeb egészen páratlan bravúrt hajtott végre azzal, ahogyan a maga javára fordította helyzetet, és nem mellesleg keresett vele 4,5 millió dollárt.

Az eset még 2003-ban történt, amikor akkori barátjával, Ray J-vel gabalyodott össze, hogy aztán a felvétel megkezdje útját a neten. Az esetről a hírességekről előszeretettel életrajzot író Sean Smith most megjelent könyve számol be.

Ezek szerint amikor kiderült, hogy a felvétel önálló életre kelt, Kim Kardashian felhívta Joe Francis pornógurut. Ekkor még semmi mást nem szeretett volna, mint eltüntetni a felvételt.

A videó ekkor már a Vivid Entertainment nevű cégnél volt, aminek tulajdonosával Joe Francis jó kapcsolatokat ápolt, így Kim Kardashian abban reménykedett, rajta keresztül meggyőzheti őket.

A megállapodás

Gyorsan kiderült, hogy hiába egy esetleges per, még ha meg is nyeri, a videó kiszivárgása elkerülhetetlen, így hát leült egymással a Vivid, Ray J és Kim Kardashian és megszületett a megállapodás.

Ennek értelmében a két résztvevő fejenként 300 ezer dollárt kapott, valamint jutalékot minden eladott és letöltött példány után, a pert pedig elfelejtették.

Az üzlet mindenkinek bejött, de legfőképpen Kim Kardashiannak, aki volt olyan, hogy egyetlen hónap alatt 50 ezer dollárt keresett csak ezzel, ami persze ma már csak aprópénz lenne neki.

Szupersztár született

A lényeg ugyanis az volt, hogy a videó szupersztárrá tette, megnyíltak előtte az ajtók, saját tévéműsora lett, a Keeping Up With The Kardashians a következő 4 évben előreláthatóan 100 millió dollárt termel, az ő személyes vagyonát pedig 85 millió dollárra teszik.

A birodalom pedig folyamatosan bővül, saját mobilappja állítólag három hónap alatt 43 millió dollárt (!) termelt és egyáltalán nem mellesleg közben férjhez ment Kanye Westhez, gyermekük is van már, szóval a jelek szerint a magánélete is sikeres.

Mindezt azért tartottuk érdekesnek elmesélni, mert tanulságos, egy jó döntés milyen sorsdöntő változásokat hozhat egy ember életében.

(Fotó: Instagram.com / Kim Kardashian)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Kim Kardashian

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es