Kívül tágasabb

Kalandos vonatozás Amerikában

2015.04.06. 06:42, Kívül tágasabb , 4 komment

Egyetlen telefon és egy hálózsák, valamint pár alapfelszerelés – mindössze ennyivel indult útnak Kevin Russ, hogy végigfotózza az amerikai délnyugatot egy egészen sajátos szemszögből.

cim_47.jpg(fotó: kevinruss.tumblr.com)

A fotós az amerikai nomádok életét akarta megismerni, ezért vágott bele a kalandba. Tehervonatokon utazott, sokszor csak maradékokat evett, árokban aludt – és közben folyamatosan fotózott. Nem profi gépet használt, hanem a telefonját, de így a képek talán még inkább emberközeliek lettek.

Kevin Russ Kaliforniából indult és Coloradóba ment, keresztül Arizonán, Texason és Új-Mexikón. Mint mondta, amikor a barátja előállt az ötlettel, azt meglehetősen félelmetesnek találta és nem is igazán tudta eldönteni, belevágjon-e, aztán végül mégis elindult. A Tumblr-ön dokumentálta is a több tízezer kilométeres utat.

A fotós korábban már vágott hasonlóan extrém kalandba, 2013-ban egy évig az autójában élt, akkor az Instagramon lehetett követni kalandjait és az is hatalmas siker lett. Mint mondja, nem híres akart lenni, egyszerűen ki akart szakadni megszokott életéből.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása