Ha az Észak-Koreához és Kubához hasonló országoktól eltekintünk, akkor is akadnak olyan helyek a nagyvilágban, ahol a politikában élő családok dinasztiát alkotnak. Ott van rögtön az Egyesült Államok, a Kennedy-, a Clinton- vagy éppen a Bush-famíliával. De mi kell ahhoz, hogy egy ilyen dinasztia létrejöjjön?

Két Bush és egy Clinton - azaz három amerikai ex-elnök: dinasztiákat építenek?

Eléggé el nem ítélhető módon mindenképpen kell valaki, aki kitapossa az ösvényt a többieknek, és akinek nehezebb dolga van, mint az utána következőknek. Ez persze nem egy világrengető megállapítás, ám például a Bush-család jó példa rá – állítja Russ Baker oknyomozó újságíró, a Bushékról szóló Family of Secrets című könyv szerzője.

„Akadtak olyan emberek az amerikai történelemben, akik nem akartak részt venni a politikában, inkább a trón mögött állva irányítottak. Ők voltak azok, akik egy, a reflektorfényt jobban kedvelő, karizmatikusabb testvér vagy gyerek útját egyengették” - mondta Russ Baker.

Ilyen háttérember volt például David Rockefeller, aki elképesztő hatalommal rendelkezett ugyan, de szívesebben koncentrált a pénzügyekre és a színfalak mögött egyengette a rokonok politikai karrierjét. De említhetnénk akár Joseph Kennedyt, aki ugyan volt nagy-britanniai nagykövet, ám az igazi bravúrt fia, John Fitzgerald elnökké varázslásával (és a Kennedy-dinasztia megalapításával) mutatta be.

Megválasztás után

Tételezzük fel, hogy sikerrel járunk, megválasztanak és ki is töltjük az időnket. Utána jön a nehezebb munka, a következő generáció helyzetbe hozása. Annyiban rögtön jó helyzetbe hozzuk az utánunk következőket, hogy (ha csak nagyon el nem szúrtunk valamit) a nevet már nem kell bevezetni a köztudatba. Mivel sajnos nincs hiba nélküli politikus, fontos, hogy meg tudjuk győzni a választókat, tanultunk elődünk hibáiból (és magunkba szívtuk az erősségeit)

A témában járatos szerző, Doug Wead szerint egyáltalán nem meglepő a dinasztiák kialakulása, hiszen a gyerekek az élet más területén is sokszor törekednek arra, hogy kivívják szüleik elismerését, akár ugyanabban a szakmában. Persze ahhoz, hogy valaki kiálljon a nyilvánosság elé, és elhitesse az emberekkel, hogy általa jobb lesz az életük, kell jó adag nárcizmus is.

A piszkos anyagiak

Mindez azonban semmit sem ér, ha a körülmények ellenünk szólnak: az időzítés kulcsfontosságú, és ez nem csak a politikai hangulatra igaz (bár természetesen arra is, erről majd lejjebb), hanem a finanszírozásra is.

Nyilván a bevezetett név és az erős politikai-gazdasági háttér komoly helyzetelőnyt jelent, például azért, mert nem kell a jelölt megismertetésére költeni.. Vegyük például George W. Bush esetét, aki már az első képviselői kampányában nagyon komoly adományokat kapott az Egyesült Államok minden részéből, nyilván családi hátterének köszönhetően.

Russ Baker szerint a Bush-család a gazdag és konzervatív támogatók olyan hálózatát építette ki maga köré, amely biztos lehetett abban, hogy ha valamelyik családtag hivatalhoz jut, ott megfelelően képviseli majd az érdekeiket.

Az időzítés

És akkor az időzítésről, ami döntő szerepet is játszhat. Olyannyira, hogy ha minden az előzetesen vártak szerint halad, a következő amerikai elnökválasztáson előállhat az a helyzet, hogy mindkét nagy pártban egy-egy dinasztiatag száll majd harcba a Fehér Házért.

A demokratáknál ugye ott van (pontosabban: ott lehet) Hillary Clinton, akinek férje két ciklusban volt elnök, a republikánusoknál pedig Jeb Bush, George Bush ex-elnök fia és George W. Bush (másik ex-elnök) testvére.

„Szerintem Jeb Bush éppen emiatt indul most az elnöki posztért. Bármely más alkalommal támadhatnák emiatt, most azonban mit mondhatnak a demokraták? Elvégre Hillary Clinton lehet az ellenfele” - vélekedett Doug Wead a The Politic című lapban.

Veszélyesek-e?

A nagy kérdés persze az, mennyire veszélyesek a demokráciára az ilyen dinasztiák. Doug Wead véleménye egyértelmű: nagyon károsak és veszélyesek: „Társadalmi beltenyészetnek vezetnek, amikor az emberek egy szűk csoportja hozza meg a döntéseket. Az Egyesült Államokban ugyan több ezren vannak, de még mindig túl kicsi ez a csoport”.

„A Bush-Clinton párharc gondolata émelyítő. Azt gondolom, elkerülhetetlen, de amikor jobban belegondolsz, a gondolat, hogy a következő amerikai elnök e két klán valamelyikéből érkezik majd olyan, amit egyikünk sem nagyon szeretne” - tette hozzá Doug Wead, aki szerint „az amerikaiak azt gondolják majd, mi a fene történt velünk, nem vagyunk mi banánköztársaság. Rendet kell tennünk”.