Kívül tágasabb

Lélegzetelállító mutatványt csinált egy bringás

2015.03.17. 06:41, Kívül tágasabb , 13 komment

Michal Kollbek szerintünk nem normális, ezt muszáj rögtön az elején leszögezni. Ugyanis aki képes arra, amit ez a lengyel fiatalember véghezvitt, az egyrészt zseni, másrészt valószínűleg súlyos adrenalinfüggőségben szenved.

cim_40.jpg

A sedonai híres-hírhedt White Line egy olyan útvonal, amit őszintén szólva még gyalog is majdnem lehetetlen megtenni, ám a lengyel Michal Kollbek ennél is nagyobbatt álmodott és kerékpárral vágott neki.

Az arizonai produkcióról egy drón segítségével videó is készült, és nem túlzunk, ha azt mondjunk, hogy nekünk már a látványtól is görcsbe rándult a gyomrunk. A dolog természetéből adódóan a bringás nem csak felment, de le is jött a lehetetlen úton, ami a 30 éves, mindenféle downhill-versenyeket nyerő lengyelnek lehet, hogy többé-kevésbé ép ötletnek tűnt, de nézni is tereh.

„Az ilyen hátborzongató kihívásokért élek, és mindenképpen szerettem volna végigmenni ezen az úton, függetlenül attól, hogy készül-e róla film vagy sem” - nyilatkozta a Huffington Postnak a sportember, aki egyébként előtte gyalog is végigjárta a szakaszt.

„A drón már csak bónusz volt, a videós Marshall Mullen nagyszerű munkát végzett. Ugyanakkor arra szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy akinek nincs elég tapasztalata, ne próbálja meg utánam csinálni” - tette hozzá Michal Kollbek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása