Kívül tágasabb

Kim Kardashian és a meztelen egyetemisták

2014.11.26. 06:40, Kívül tágasabb , 3 komment

Egészen érdekes módját választotta 12 cambridge-i egyetemista annak, hogy elhomályosítsa Kim Kardashian legutóbbi, az internetet alaposan felkavaró meztelenkedő produkcióját. Arról nem lennénk meggyőződve, hogy sikerrel járnak, de az ötlet legalábbis sajátos egy elitegyetem hallgatóitól.

cím_286.jpg

A világ egyik legelismertebb egyeteme a Cambridge University, a hallgatók azonban a jelek szerint ugyanúgy nem mennek a szomszédba egy kis vagányságért, mint bármely más felsőoktatási intézményben.

Most közülük többen úgy döntöttek, megpróbálják elhomályosítani Kim Kardashian minapi produkcióját, illetve egészen pontosan a hátsó felét, így meghirdették a „Cambridge legszebb fenekei” versenyt.

Egyikük például rögtön le is másolta a realitysztár gyorsan legendássá vált, a Paperben megjelent fotóját, hosszú fekete kesztyűt, gyöngynyakláncot és egy kevés ruhát is magára véve. Akadt olyan, aki a folyó partján, más háztetőn fotózkodott meztelenül, de legalább a nő-férfi arány igazságos, hiszen mindkét nemet hatan képviselik.

A 12 döntőst a The Tab Cambridge szerkesztői választották ki a jelentkezők közül, minden fotó mellett olvasható kedvesen szurkálódó komment is, de a lényeg alighanem mégis csak a fotókon látható.

Azért nem gondolnánk, hogy Kim Kardashian rettegni kezd...

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es