Kívül tágasabb

Észak-Korea újabb égbekiáltó aljassága

2014.11.09. 06:40, Kívül tágasabb , 12 komment

Vágjunk a közepébe: az észak-koreai rezsim gyakorlatilag rabszolga-kereskedelmet folytat a saját országának lakosaival. Nem sokkal jobb persze a befogadó Katar sem, amely szemet huny az egész fölött és kihasználja a rendszer előnyeit.

Észak-koraiak (tíz)ezrei dolgoznak a katari építkezéseken, gyakorlatilag embertelen körülmények között, ráadásul szinte ingyen. Így lehetne összefoglalni a helyzetet, amiben nyer a phenjani diktatúra, Katar vezetése, az építkezésben részt vevő cégek – a vesztesek pedig azok a szerencsétlenek, akik a munkát elvégzik.

Ők ugyanis eleve minimális összeget keresnek, rengeteget túlóráznak, elképesztően nyomorúságos körülmények között élnek, és a még így megkeresett pénzüknek is csak a 10 százalékát kapják meg, a többit ugyanis a Kim Dzsongun vezette diktatúra vágja zsebre.

"Az olyanok, mint mi, általában nem kapnak pénzt"

A brit Guardian napilap alaposan utánajárt a témának és a helyszínen gyűjtött vallomásokat a Katarban dolgozó észak-koreaiaktól, akik elmondták, hogy ők azért vannak ott, hogy „valutát gyűjtsenek országuknak” és „az olyanok, mint mi, általában nem kapnak pénzt”.

A lap négy olyan építkezést talált Katarban, ahol észa-koreai munkások dolgoznak. Mind a négy építkezés része annak a 28 milliárd fontos projektnek, amely a majdani Lusail City lesz. Az észak-koreaiaknak azt mondják, akkor kapják majd meg a pénzüket, amikor hazatértek, ám amikor ez megtörténik, az állam különböző indokokkal (étel, lakhatás) levonja a fizetés 90 százalékát.

A rabszolgaság ellen küzdő Anti-Slavery International igazgatója, Aidan McQuade úgy fogalmazott a lapnak, hogy az egész gyakorlatilag nem más, mint államilag finanszírozott emberkereskedelem és munkára kényszerítés.

Cinikus minisztérium

A katari Munkaügyi és Szociális Minisztérium szóvivője azt nyilatkozta az ügy kapcsán, hogy rendkívül komolyan veszik azt, hogy minden munkás rendes fizetést kapjon, hozzátéve, jelenleg 2800 észak-koreai vendégmunkás dolgozik regisztráltan az emirátusban, és eddig egyetlen bejelentés sem érkezett a fizetéssel vagy a bánásmóddal kapcsolatban.

„Katar elkötelezett abban, hogy folyamatosan javítsa az országban dolgozók munkakörülményeit, ezért a jövőben is együttműködik civil szervezetekkel, vállalatokkal és más kormányokkal” – tette hozzá a szóvivő.

A szöveg persze szép, más kérdés a valódi elszánás, hiszen az elmúlt években rengeteg kritika érte az emirátust az ott dolgozó külföldi munkavállalók kizsákmányolása kapcsán.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es