Kívül tágasabb

A legviccesebb technológiai jóslatok

2014.11.02. 06:50, Kívül tágasabb , 34 komment

Okos (és nem annyira okos) emberek gyakran tesznek erős kijelentéseket a jövőről, az igazán kínos az, amikor utólag kiderül, hogy mindez köszönőviszonyban sincs a bekövetkezett eseményekkel. Ma ilyen jóslatokat mutatunk be, hozzátéve, hogy utólag persze könnyű okosnak lenni.

„Lehet, hogy az amerikaiaknak szükségük van a telefonra, de nekünk nincs. Rengeteg üzenethordó dolgozik nekünk.” (Sir William Preece, a Brit Posta vezető mérnöke)

Mit is mondhatnánk erre... Nagyobb mellélövés nem is nagyon kell.

„A televízió az első hat hónap után képtelen lesz a megszerzett piacait megtartani. Az emberek hamarosan belefáradnak abba, hogy minden este egy furnérból készült dobozt bámuljanak.” (Darryl Zanuck, 20th Century Fox, 1946)

Az egyik legnagyobb hollywoodi filmstúdió vezérének abban feltétlenül igaza volt, hogy az emberek ma már nem furnérdobozt bámulnak, hanem lapostévét, a tévé azonban köszöni szépen, él és virul.

„Szerintem a világon maximum 5 számítógépet lehet eladni.” (Thomas Watson, az IBM elnöke, 1943)

A jóslatban az a különösen mókás (túl a tartalmán, persze), hogy éppen az IBM volt az egyik vállalat, melynek köszönhetően Thomas Watson jóslata finoman szólva is mellé ment. Tavaly a cég közel 100 milliárd dollár bevételre tett szert számítógépes hard- és szoftverek eladásából...

„Gyakorlatilag semmi esély arra, hogy a kommunikációs műholdakat a jobb minőségű telefon-, televízió- vagy rádiószolgáltatásra használjuk az Egyesült Államokban. (T. Craven, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság vezetője, 1961)

Sokat ehhez sem lehet hozzátenni, hiszen jelenleg pontosan ezeket tudják a műholdak, nem is beszélve a navigációról és a Google Mapsről...

„Jóslatom szerint az internet üstökösként jelenik majd meg és 1996-ra katasztrofálisan össze is omlik” (Robert Metcalfe, az 3Com alapítója, 1995)

Robert Metcalfe mindemellett azt is megígérte, hogy „megeszi a szavait”, ha nem lesz igaza. Javára legyen mondva, hogy állta a szavát és egy 1997-es konferencián ledarálta és folyékonnyá tette az ominózus cikket és megitta.

„Két éven belül megoldjuk a levélszemét okozta problémát.” (Bill Gates, a Microsoft alapítója, 2004)

Nem tudjuk, mi a helyzet Bill Gates emailjeivel, a magunk részéről csak annyit tudunk mondani, hogy bár javult a helyzet, a spamek még mindig érkeznek.

„Mindenki azt kérdezgeti tőlem, mikor áll elő az Apple mobiltelefonnal. A válaszom: valószínűleg soha.” (David Pogue, The New York Times, 2006)

Ebben a jóslatban a legviccesebb az időpontja, hiszen az első iPhone 2007-ben jött ki, és azóta is egész jól teljesít a termék...

„Az Apple halott." (Nathan Myhrvold, a Microsoft volt műszaki igazgatója)

OK, egy ideig úgy tűnt, Nathan Myhrvoldnak igaza lesz, de Steve Jobs második eljövetel után az Apple finoman szólva is elképesztő sikerszériát futott, ma pedig a világ egyik legnagyobb vállalata.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása