Kívül tágasabb

A világ egyik legsokkolóbb fesztiválja

2014.10.01. 06:39, Kívül tágasabb , 8 komment

Egy hete kezdődött és pénteken ér véget a thaiföldi Phuketen a helyi kínai közösség által szervezett vegetáriánus fesztivál. A név azonban némileg megtévesztő, mert a résztvevők a megtisztulás jegyében elképesztően brutális dolgokat művelnek magukkal. A posztban szereplő képeket csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

A rendkívül színes, és legalább ennyire véres, sokkoló fesztivál alapja a phuketi kínai közösség azon hite, mely szerint a hústól és különböző stimulánsoktól való tartózkodás segít megőrizni test és lélek egészségét.

Az idén szeptember 23-től október 3-ig tartó fesztivál eredetét homály fedi, a leginkább elterjedt elmélet szerint azt egy kínai vándor operatársulatnak köszönhetik, melynek tagjai maláriásak lettek és egy szigorú vegetáriánus diétának és imáknak köszönhetően gyógyultak meg.

Mindenki legnagyobb megdöbbenésére fel is épültek a 19. században még halálosnak számító betegségből, azóta a helyiek minden évben fesztivált rendeznek a csodás gyógyulás és azt elősegítő istenek tiszteletére.

Azóta a fesztivál kinőtte magát, és egy rendkívül látványos eseménysorozat lett belőle, melyet Kínából és más ázsiai országokból is sokan látogatnak el. A külső szemlélő számára alighanem a nyelvüket, szájukat, arcukat mindenféle fegyverekkel átszurkáló résztvevők látvány a leginkább megdöbbentő, valamint az, hogy a felvonulók mintha nem éreznének fájdalmat.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása