Kívül tágasabb

Egyhetes szemétben fetrengeni menő

2014.07.11. 06:41, Kívül tágasabb ,

Talán magunk sem vesszük észre, de a modern fogyasztó társadalom egyik rákfenéje az elképesztő mennyiségű szemét, amit termelünk, és amivel jórészt a környezetet károsítjuk. Erre szerette volna felhívni a figyelmet egy amerikai fotós, aki érdekes projektbe kezdett.

cím_237.jpg

Gregg Segal megunta, hogy mennyi szemét gyűlik össze egy-egy amerikai háztartásban, és miután úgy gondolta, messze nem foglalkoznak annyit a kérdéssel, amennyit az megérdemel, gondolt egyet, és megkérte kaliforniai szomszédjait és a barátait, hogy vegyenek részt az ötletében.

Ennek lényege, hogy megkérte őket: gyűjtsék össze egyheti szemetüket és feküdjenek közé, az így készült képek pedig remélhetőleg majd vitát generálnak erről a fontos kérdésről.

Gregg Segal gondosan választotta meg a helyszínt is, alanyait olyan környezetben fotózta, mintha a tengerparton, folyóban lennének, így próbálva meg még erősebb kontrasztot teremteni. A projekt változatosabbá tétele érdekében különböző gazdasági és kulturális háttérrel rendelkező önkénteseket is keresett.

A végeredmény szerintünk elég meggyőzőre sikeredett, érdekes lenne látni egy-egy ilyen sorozatot a világ minden tájáról.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es