Kívül tágasabb

Utazás pasik nélkül

2014.06.07. 06:58, Kívül tágasabb , 4 komment

Hölgyeim, belegondoltak már abba, hogy napokon belül kezdődik Brazíliában a labdarúgó vb, és lesznek esték, amikor életük párjához egy szót sem tudnak majd szólni, akár órákon át? Mennyivel jobb buli lenne elutazni valahová a csajokkal így nyár elején? Ennél jobb alkalom nem is kell.

Ez nem csak Európában van így, a kínai nők egyre gyakrabban választják az utazásnak ezt a formáját. Hármas-ötös csoportokba verődött hölgytársaságok szívesebben utaznak együtt, mint párjaikkal. Egy márciusi felmérés szerint a kínai nők 62 százaléka inkább a barátnőkkel utazik, 45 százalék, aki a férjét, barátját választaná, méghozzá azért, mert úgy vélik kevésbé szórakoztató velük pihenni.

A 2010-es vb alatt is sok nő választotta a kikapcsolódás eme formáját. A Golobal Times cikkében megkérdezett Zhao Xuequing elmondta, hogy a lányok sokkal rugalmasabbak, lehet velük csak úgy lődörögni a városban, nem kell tekintettel lenni a pasik lelkivilágára, lehet viccelni, egymást ivós játékban lepipálni, és stírölni más helyes pasikat és persze pletykálni. A baráti társaság többsége férjezett, mégis tudnak a lányok egymásra időt szakítani, utazni, ha éppen unatkoznak vagy feszültek.

Egy másik 25 éves hölgy azt ecseteli, hogy a családtagok, pasik konzervatívok és lusták, nem bírják a tempót, amit ő diktálna gyaloglásban, városnézésben, programokban. A lányok pedig ismerik egymást, és ilyenkor a kalandosabb tevékenységeket sem vetik meg és mindezt milliónyi fényképen örökítik meg. Beutazták már Japánt, Szingapúrt és Új-Zélandot is a barátnőkkel.

Ma már rengeteg opció áll az utazó barátnők rendelkezésére, hiszen létrejöttek kifejezetten erre célcsoportra szakosodott szolgáltatók, akik csak nőknek szóló spa élményt, vagy hotelszobákat kínálnak. Ezt az időt akár a családtól távol szeretik saját kényeztetésükre vagy saját érdeklődésük kielégítésére szánni. 

Persze adódhatnak problémák is, mert biztonsági okokból egyes célállomásokat inkább elkerülnek a csak női utasok. Meg persze az sem kizárt, hogy éppen egy ilyen úton tör ki egy kis cicaharc a csajok között, ami egy női társaságban mindig a levegőben lóghat. Ahogy amúgy egy kapcsolatnak, egy barátságnak is jó teszt lehet egy ilyen utazás.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: utazás vb nők Kína

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása