Kívül tágasabb

Ilyen egy igazán álszent politikus

2014.03.24. 06:43, Kívül tágasabb , 5 komment

A brit Függetlenségi Párt vezetője és emblematikus alakja régóta vehemensen szidja az Európai Unió intézményrendszerét. Nigel Farage most meglehetősen kellemetlen helyzetbe került, hiszen kiderült, európai parlamenti képviselőként alaposan kiveszi a részét mindabból az előnyből, amit az unió kínál.

Nigel Farage.jpg

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (United Kingdom Independence Party, a következőkben közkeletű nevén csak UKIP) régóta vehemensen ostorozza az Európai Uniót mint elképzelést és mint intézményrendszert egyaránt.

Nigel Farage (aki egyike a legszórakoztatóbb európai parlamenti képviselőknek) nem egyszer rohant már ki az Unió pazarlását ostorozva. A jelek szerint azonban (ha már képviselőként módja nyílik rá) ő sem veti meg Brüsszel előnyeit.

A brit politikus ugyanis egy félmillió dollárt érő luxusapartmant bérel a belga főváros egyik legelőkelőbb negyedében. Nigel Farage ráadásul a két hálószobás, két fürdőszobás, garázzsal és magán borospincével ellátott lakásban csak havonta kétszer alszik.

A 15 emeletes, az 1930-as években épült házban természetesen portás és takarítószemélyzet is biztosítja az ott lakók nyugalmát és kényelmét. Az épület kétségtelen előnye, hogy sétatávolságra van a Parlamenttől, a környékén pedig meglehetősen sok menő bár és étterem található.

A lakás tulajdonosa egyébként a Fülöp-szigetekre akkreditált holland nagykövet, Gijsbert Anton Boon Von Ochssee családja.

„Ha egy európai parlamenti képviselő csak havi két éjszakát tölt Belgiumban, az felvet pár kérdést az emberben: rendesen végzi-e a munkáját; nem lenne-e szükséges két napnál többet maradnia; és ha már csak két éjszakát tölt ott, nem lenne-e olcsóbb egy hotelben megszállni?” – vélte Jonathan Isaby, az Adófizetők Szövetsége ügyvezető igazgatója.

Nigel Farage az ügy kapcsán annyit jegyzett meg, hogy az ő neve alatt semmilyen bérleti szerződés nincs, és arról sincs tudomása, hogy azt ki kötötte meg.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es