Kívül tágasabb

Ezer év börtön 8 óra alatt?

2014.03.19. 06:50, Kívül tágasabb , 48 komment

A jövőben a biotechnológia olyan fejlettségi szintet érhet el, hogy egy elítélt akár pár óra bezártság után is úgy érezheti, mintha ezer évet töltött volna el a rácsok mögött – állítja egy tudóscsoport.

Egy csapat tudós nagy erőkkel dolgozik azon, hogy miként lehetne a jövőbeni technológiát az elítélt bűnözők büntetése esetén felhasználni. A Rebecca Roache filozófus vezette csapat azt állítja, a súlyos bűncselekményekért elítélt bűnözők elméjét különböző gyógyszerekkel annyira lehetne manipulálni, hogy úgy érezzék, az idő nagyságrendekkel lassabban telik, mint a valóságban.

„Vannak olyan pszichoaktív drogok, amelyek összezavarják az ember időérzékelését, így nem elképzelhetetlen olyan tabletta vagy folyadék kifejlesztése, amitől valaki úgy érezheti, hogy ezer éve börtönben ül” – nyilatkozta az Aeon magazinnak a szakember.

Egy másik lehetséges megoldás az emberi elme számítógépekre történő feltöltése lenne, ami felgyorsítaná az agy működésének sebességét.

„Megfelelő gyorsítás mellett azt is el lehetne érni, hogy olyan legyen, mintha 8 és fél óra alatt ezer év telt volna el… Azaz feltölteni egy elítélt bűnöző elméjét és a normálisnál egymilliószor gyorsabban pörgetni lehetővé tenné, hogy az elítélt akár 8 és fél óra alatt letöltsön mondjuk egy ezer éves börtönbüntetést. Ez természetesen jóval kevesebb pénzbe kerülne az adófizetőnek, mint folyamatosan ellátni az elítélteket” – tette hozzá Rebecca Roache.

A filozófus szerint sokszor csak azért tartjuk embertelennek egy-egy új technológia alkalmazásának lehetőségét, mert idegenkedünk tőle. „Valóban rendben van az, hogy valakit élete nagy részére a rácsok mögé dugunk, nem lenne-e humánusabb megoldás kicsit megpiszkálni az agyát, aztán szabadon engedni?” – tette fel a kérdést.

A magunk részéről azért vannak bennünk kételyek, de kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása