Kívül tágasabb

Hihetetlen helyek felfedezői

2014.02.12. 06:55, Kívül tágasabb , 4 komment

Hatalmas régi épületeket, ipari létesítményeket derítenek fel, másznak meg fiatalok a volt Szovjetunió területén. Elhagyott ipartelepeken, de működő erőművekben is másznak. Nem csak a magasba, a mélybe is mennek.

nyitó.jpg

A városi felfedezők gyakran lélegzetelállító fényképeken örökítik meg, amit átélnek. A dolog azonban nem veszélytelen, hiszen ezek a „felderítők" gyakran sisakot, kötelet sem használnak.

A nyitóképen Kirill Vselenskij egy hatalmas vörös csillagra mászik, egy épület tetején, Moszkvában. Aztán egy órából néz ki Minszkben, Fehéroroszországban, éppen szemben a KGB épületével.

órában.jpg

Egy másik mászó, a Dnyeper fölött átívelő legmagasabb híd tetején, 135 méter magasan pihent meg.

hídon.jpg

Mint Sam Namos, aki egy hatalmas parabolaantenna tetejére is felmászott, elmondta az egészben az a fantasztikus, hogy egészen új dolgokat fedeznek fel, elfeledett helyeket saját országukban.

parabola.jpg

Még az erőművek sem egyformák, mindegyikben van valami más, valami érdekes. Kijevben tavaly kiállítás is nyílt ezekből a képekből, amik a város egy sokak által soha nem látott arcát mutatják, egyben dokumentálják mi lett a volt Szovjetunió nagy ipari létesítményeiből.

csatorna.jpg

víz_1.jpg

Ukrajna keleti részén egy gipszbányában arra derült fény, hogy a föld alatt egész város volt valaha, forgalommal, útjelző táblákkal.

gipsz.jpg

A városi felfedezők csoportjai általában elhagyatott, emberek által emelt épületeket derítenek fel, kutatják fel a történetét és dokumentálják a jelenlegi állapotokat. Magyarországon is vannak ilyen városi felfedezők, akik többek között a volt szovjet laktanyákat, metróállomásokat, alagutakat derítenek fel.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása