Kívül tágasabb

Zseniális: hírességek mogyoróból

2013.11.17. 06:43, Kívül tágasabb , 1 komment

Kész szerencse, hogy mindig akadnak emberek, akik ráérnek olyasmivel foglalkozni, aminek első látásra semmi értelme, viszont később zseniális dolgok jönnek létre belőle. Ilyen ember Steve Casino is.

Elton John.jpgElton John összetéveszthetetlen mogyoróból is

Aligha akad olyan szülő, akinek az lenne az álma, hogy gyermeke egyszer majd mogyoróból készít figurákat, hiszen ez elsőre finoman szólva is sajátos tevékenységnek tűnik. És mégis..

Steve Casino saját bevallása szerint 2012 közepe óta több ezer órát töltött már el azzal, hogy kedvenc rágcsálnivalójából kedvenc sztárjait alkossa meg, és a végeredményt elnézve (a galériában megtekinthetők a képek) megérte a ráfordított idő.

„Ezek a mogyorókarikatúrákat először viccnek szántam. Először a munkatársaim testalkatára leginkább hasonlító mogyorókra rajzoltam fel elnagyolt vázlatokat. Nagy sikere volt, így aztán elkezdtem ugyanezt hírességekkel. Az első próbálkozások rémesek lettek, de ahogy egyre jobban belejöttem a festésbe, gyorsan egyre jobbak lettek" – nyilatkozta az alkotó.

Steve Casino korábban elég sok mindent csinált, kezdve a tévéreklámokba készülő műkaják készítésétől egészen játékok feltalálásáig. Mint mondta, minden területen szerzett olyan tapasztalatot, kifejlesztett olyan képességet, amely jól jött a mogyorókkal folytatott munkában.

„Van egy hatalmas listám azokról az emberekről, akiket meg akarok formázni, és szép lassan haladok is vele. Sok megrendelést is kapok olyanoktól, akik szeretnék a kedvencüket vagy éppen egy családtagjukat elkészíttetni" – tette hozzá Steve Casino, akinek nemrégiben Szingapúrban nyílt önálló kiállítása.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása