Kívül tágasabb

Az anya az orvosi marihuánát választotta

2013.10.04. 06:48, Kívül tágasabb , 4 komment

A hároméves kisfiú édesanyja azután döntött a marihuána mellett, hogy a gyermekénél diagnosztizált leukémiát kemoterápiával és sugárkezeléssel próbálták gyógyítani, ám annak olyan erős mellékhatásai voltak, hogy előfordult: a gyerek 25 napig nem tudott rendesen enni a kezelés után.

Landon Riddle idegei károsodtak a lábában, naponta több tucatszor hányt és borzasztó fájdalmai voltak, írja a Huffington Post. Végül, amikor a család úgy érezte, hogy nincs már vesztenivalója, átköltöztek Colorado államba, ahol legális a marihuána. Itt folyékony formában elkezdték adni a gyereknek a szert, ami úgy tűnik segített.

Akik szedték a szert, azok szerint a szer pszichoaktív összetevője (THC) a fájdalmat is csillapítja és a hányingert is csökkenti. Egy, a California Pacific Medical Center tudósai által elvégzett kutatás szerint a cannabis (Cannabidiol vagy CBD nevű) összetevője, ami nem mérgező és nem pszichoaktív szer, az áttétek képződését is megakadályozza bizonyos agresszív rákbetegségek esetében.

Feljelentették a gyámhatóságnál

Mindenesetre a kutatás olyan fázisba jutott, hogy szélesebb klinikai kísérletek indulnak a hatékonyság vizsgálatára. A cél az, hogy minél több adatot gyűjtsenek össze ezzel kapcsolatban, akár a szer hasznossága mellett vagy a lehetséges hosszabb távú mellékhatásokkal kapcsolatban.

Persze nem mindenki ért egyet a kezeléssel, az anyát fel is jelentették a gyámhatóságnál, hogy akadályozza a fia kemoterápiás kezelését. Ő azonban azt mondja, hogy bárki bármit mond, esetükben ez a módszer segített, és a gyereke jobban van.

Dokumentumfilm készül

Az USA legtöbb államában egyébként legális a marihuána gyógyászati célú használata, sőt épp a közelmúltban, néhány államban, a kis mennyiségű cannabis nem orvosi célú birtoklását is legálissá tették.

A marihuána gyógyászati felhasználása azonban nem csak a leukémiával kapcsolatban merült már fel, hanem a sclerosis multiplex és az autizmus kezelésének lehetséges eszközeként is. Amerikában pedig már dokumentumfilm is készült arról, hogy egy kislány epilepsziás rohamainak mennyiségét radikálisan sikerült csökkenteni ezzel a módszerrel.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása